Köröstárkányi passió

Köröstárkányi passió

Mint 22 év óta minden évben, idén is, nagypénteken emlékeztünk, tisztelegtünk elődeink előtt és megkoszorúztuk a köröstárkányi mártírok és hősök emlékművét. A korlátozások, megszorítások ellenére igaz, csak Erdélyből, de szép számmal képviseltették magukat szatmáriak, váradiak és helyi civil szervezetek.

Az Erdélyi Magyar Néppárt részéről koszorút helyezett el Habinyák István bihari elnök, a Mi Hazánk részéről Komlódi Lóránt erdélyi elnök, Szatmári Károly szatmári elnök. A köröstárkányi polgármesteri hivatal képviseletében Ille Aurel Dan polgármester, Halász Teréz, és Bota Zoltán helyezte el a kegyelet virágait, a Köröstárkányi Verbőczy Kálmán cserkészcsapatot Egyed Csaba vezető, Fenesi Gyulai Kitty, Szatmári Evelin őrsvezetők képviselték, a Belényes Vidéki Gazda Egyesületet pedig Benedek Attila és Gábor Hunor.

Koszorút helyezett el a Köröstárkányi Közbirtokosság részéről Benedek Mihály elnök. A nagyváradi civileket Ambrus Sándor, Ambrus Botond, Molnár Emese, Gáspár Gyula képviselte, a Pro Tharkan, Egyesület nevében Benedek Erzsébet, Illés Ferenc koszorúzott. A Magyarok Világszövetsége részéről Gábor Ferenc, a világszövetség erdélyi elnöke helyezte el az emlékműnél a kegyelet virágait. A koszorúzás befejeztével felolvasásra került az alábbiakban csatolt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnökének üzenete. A megemlékezés a magyar és a székely Himnusz eléneklésével ért véget.

Levél Köröstárkányba, a 103. húsvétra
2021, április 2.
Emlékező tárkányi közösség!
Székely-magyar testvérek!
Immár százharmadik alkalommal Köröstárkány népe, és Veletek együtt az egyetemes magyar nemzet abban a tudatban közelít Nagyszombathoz, ahhoz a naphoz, amikor Jézus Urunk halott volt, hogy ezen a napon kísérlet történt e falu népének kiirtására csak azért, mert magyarok voltak, és székely származásúakként a pártfogásukba vették az elárult Hazát, akkor egyedüliként védő Székely Hadosztályt.

Vajon hány évnek kellett eltelnie addig, amíg Köröstárkány népe és vele együtt a magyar nemzet elhihette, hogy Köröstárkány számára is lesz feltámadás? A választ pontosan tudjuk. Nyolcvan évnek kellett eltelnie addig, 1919-től 1999-ig, amíg Gábor Ferenc és bátor társai, dacolva a zsigerekbe befészkelődött félelemmel, az erdélyi magyar politikum gyávaságával és az Anyaország tudatlanságból fakadó kishitűségével felállította ezt az emlékművet, amely megadta a végtisztességet a vértanúknak, és visszaadta a méltóságát a magyarságnak.

Kérlek Benneteket, őrködjetek minden eddiginél éberebben közösségetek egysége fölött. Soha többé ne történhessen meg az a gyalázat, ami a Vértanúság századik évfordulóján történt, amikor az erdélyi magyar politikai vezetés, a magyarországival karöltve vérlázító módon avatkozott be életetekbe, és osztotta meg példátlan módon közösségeteket. Vértanú eleitek kiontott vére kötelez. De erre kötelez Mindnyájunkat az a népirtás is, amely napjainkban az egész emberiség ellen irányul, és amelynek méretei emberi ésszel és szívvel fel nem foghatóak. A Ti, Köröstárkány tragédiájával megedzett szívetekre és lelketekre van szüksége nemzetünknek ahhoz, hogy ezzel a koronavírusnak álcázott halálgyárral szembeszegülhessen, és felvehesse ellene a harcot!

„Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, amik mertek.
S ha százszor tudtak bátrak lenni
Százszor bátrak és viharvertek.”
 
(Ady Endre – A tűz csiholója)
 
Budapest-Kolozsvár, 2021. nagypéntekén
Patrubány Miklós István Ádám, a Magyarok Világszövetségének elnöke
 
Gábor Ferenc, Köröstárkány
Facebook
Érintő hírportál