Köröstárkányról szóló írásunk első részében felvázoltuk, hogyan változtatja meg a legjobb termőföldek kisajátítása a tárkányi magyarok életét, akik ráadásul a kertjeik alá vezetett hatalmas forgalom minden szennyét is megkapják „fejlődés” címszó alatt. Ha valaki még ezek után is zöldséget szeretne termelni a tárkányi határban, az nem csupán az üvegházat vagy fóliasátrat kényszerül elköltöztetni, de hosszabb távon arra is számíthat, hogy terménye nem ér majd annyit a piacon mint eddig, hiszen bárki mondhatja, hogy a kipufogógázos út mellett termett zöldség nem egészséges. Jogosan merül fel a kérdés, meg lehetett volna-e akadályozni a kisajátítást, tett-e valaki valamit az ellen, hogy a tárkányi magyarok elveszítsék legjobb termőföldjeiket, és megélhetési forrásukat?

A tárkányiak földjén átvezetett elkerülőút terve 2010 óta ismert, nyilvános. Az azóta eltelt tizenkét év alatt a magát a romániai magyarok egyedüli elhivatott érdekvédelmi képviseletének tekintő RMDSZ semmit nem tett annak érdekében, hogy az elkerülő utat másfelé vezessék, sem helyi, sem megyei, sem pedig országos szinten, annak ellenére, hogy ezen időszakban többször is a helyi hatalom birtokában volt, Bukarestben pedig kormányzati pozícióban. Ha csupán semmit nem tettek volna, a „szövetség” korifeusai, az is éppen elegendő volna aljasságból, de azokat is gáncsolták, akadályozták, akik valóban szerették volna elérni, hogy a tárkányi földek tárkányi magyarok tulajdonában maradjanak.

A Gábor Ferenc vezette Pro Tharkan Egyesület 2010 óta beadványokkal, tiltakozásokkal bombázza Románia majd minden olyan hivatalát, melynek bármi kis hatásköre volt az elkerülő út megépülése ügyében. A köröstárkányi helyi önkormányzat, a Bihar Megyei Tanács, a Bihar megyei kormányhivatal (prefektúra), a különböző minisztériumok, infrastruktúráért és környezetvédelemért felelős illetékes szervek, a nép ügyvédje mind-mind megkapták az évek során a tárkányiak írásba foglalt, részletesen dokumentált érveit, tiltakozását életük, megélhetésük és környezetük ellehetetlenítése, tönkretétele ellen. Talán mondani sem kell, mindenütt süket fülekre találtak, mindenütt csak a hárítás, az illetékesség és a felelősség áttolása másokra volt a válasz.

Gyakorlatilag  nem volt olyan állami szerv,  megyei vagy országos hivatal, intézmény, minisztérium vagy önkormányat, melynek fontos lett volna a tárkányi emberek sorsa. A sok esetben RMDSZ-es politikusok, intézményvezetők által aláírt válaszok rideg nemtörődömségről tesznek tanúbizonyságot, bebizonyítva azt, hogy Romániában a hatalom közelébe került „érdekvédők” számára kicsit sem fontos a hétköznapi magyar emberek sorsa, és a kisujjukat sem hajlandóak azokért megmozdítani, akik rájuk szavaztak, akiknek mandátumukat, jól fizető állásaikat köszönhetik. A tárkányi emberek a saját bőrükön tapasztalhatták meg, mennyi az igazság az RMDSZ „Minden magyar számít” szlogenében. Hogy csupán egyetlen példával érzékeltessük az RMDSZ-es kormányhivatalnokok hozzáállását a tárkányiak problémájához, elég annyit mondani, hogy a Környezetvédelmi Ügynökség (ANPM) vezetője még 2010-ben képes volt azt állítani, hogy a tárkányiak minden információt megkaptak a földjeiket érintő elkerülő útról, és senki nem tiltakozott ellene.  A szóban forgó ügynökség vezetőjét 2010-ben Nagy Józsefnek hívták, ő volt az aki nem sokkal később lemondani kényszerült, mert hivatali ideje alatt manipuláltak a széndioxid kvóták adásvételével, és erre Brüsszelben is rájöttek …

De nem érdekelte a tárkányiak sorsa Kiss Sándort, a Bihar Megyei Tanács alelnökét, a bihari RMDSZ erős emberét sem, mint ahogyan Sarkadi Zsolt alprefektust is hidegen hagyta, miből fognak élni a tárkányiak, ha autóút vágja majd ketté földjeiket.

Érdekes módon a tárkányiaknak éppen a 2020-ban a Bihar Megyei Tanács vezetését átvevő, az RMDSZ propagandájában a magyarfaló patás ördög szerepét betöltő Ilie Bolojan lett önkéntelenül „szövetségese”, hiszen a PNL politikusa a három létező terv közül az olcsóbbat, logikusabbat és a tárkányaik területeit nem érintő harmadik variánst támogatta, mely Belényest északkeleti irányból kerülte volna meg. Az, hogy végül nem ez a terv valósul meg, nem az ő döntése volt, hanem a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságé (CNAIR).

Az RMDSZ és a kamu érdekvédelem

A köröstárkányi RMDSZ 2021-ben hirtelen „felébredt”, és amikor már minden veszve volt, vagyis a végleges nyomvonalat kihirdették, elkezdték azt csinálni, ami már 2010-ben a dolguk lett volna: falugyűlést szerveztek, aláírásokat gyűjtöttek, majd tüntetést szerveztek a Bihar Megyei Tanács elé, ahol a tüntetőkhöz kiment Ilie Bolojan is, aki elmondta, megérti a gazdák aggodalmát és ő maga is egy másik, Belényest északról elkerülő utat tartott volna ésszerűbbnek, de az országos közútkezelő ezt a nyomvonalat jelölte ki, miután korábban az állam már kisajátította a szükséges területek kilencven százalékát.

Mindez nem volt elég, és a veszett fejsze nyele után még pénzt is dobtak, hiszen az RMDSZ biztatására helyi gazdák beperelték a Bihar Megyei Tanácsot. Azt persze senki nem kérdezte meg a utólag feltüzelt tárkányi gazdáktól, hogy ha az RMDSZ annyira szívén viseli sorsukat, miért nem lobbizott egyetlen percet sem Bukarestben az elmúlt egy évtized alatt, holott kormányzati pozícióból erre több alkalmuk is lett volna. A tüntetgetés, peticiózgatás nem több mint eső után köpönyeg, és nem fogja a döntés visszavonására bírni az illetékeseket, mint ahogyan a pereskedés sem. Röviden összefoglalva: az RMDSZ először elárulta, magára hagyta a tárkányiakat, majd mikor már minden veszve volt, még fel is használta őket egy jó kis politikai PR akcióra, aminek nyomán kezüket mosva mondhatják, lám mi mindent megtettünk … Ekkora aljasságért azért talán már jár valami kitüntetés, hiszen ilyen jó segédcsapata sosem volt a Köröstárkányt, és általában a magyarokat a térképről letörölni akaró román hatalomnak, mint a tulipános bűnszövetség. A tárkányiak pedig felébredhetnének végre, és meggondolhatnák, valóban a javukat akarják-e azok, kiknek prominens politikusa, a nem csupán Biharban hírhedt Szabó Ödön jó részüket nemrégiben leárulózta (akik nem szavaztak az RMDSZ-re), akik meg akarták akadályozni a turul szobor felállítását, és akik az 1919-ben legyilkoltak emlékét is csak megosztásra, gyűlölködésre, pártoskodásra és haszonszerzésre használják? Mi kellene még történjen ahhoz, hogy saját kezükbe vegyék sorsukat?  Erre a kérdésre csak a jövő, és a tárkányi emberek válaszolhatnak.

K. Szalárdi István