Kuthy Lajos emlékezetére

Kuthy Lajos emlékezetére

Január 9-én született Érmihályfalván Kuthy Lajos (1813-1864) próza és drámaíró, a magyar irodalom korai romantikusa, akit Jókai egykoron „az irodalom grófjának” nevezett. A 203 éve született Kuthy írói nimbuszát csak néhány éve kezdte helyreállítani az utókor. Életének és írói karrierjének megítélését az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban betöltött szerepe és főleg utóélete határozta meg, ugyanis a Bach-korszak idején vállalt tisztségéért többen is méltánytalanul ítélkeztek felette.
A Magyar Tudományos Akadémia 1843 október 7-én választotta levelező tagjává, a Kisfaludy Társaság pedig 1845. január 28-án vette fel tagjai sorába. Utóbbiak nevében, Degré Alajos író mondott gyászbeszédet nagyváradi sírjánál, de csak 1869-ben, azaz halála után öt esztendővel.
Az 1846-ban megjelent Hazai rejtelmek című regényét a magyar nemzeti oldal a próféciák könyvnek tartja, a mai magyarországi viszonyokra való tekintettel…
Szülővárosában az „irodalom grófjának” tiszteletére néhány évvel ezelőtt emléktáblát avattak. Egykori szülőháza a mai Bernáth József iskolaház telkén volt, pontosabban a mai főépület mögötti területen.
Az emléktábla 2008 szeptemberében a magyarországi Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány (Isaszeg) jóvoltából, valamint a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) közbenjárására került az iskola utcafronti falára, amelyet a magyarországi alapítvány, valamint a PBMET részéről Révász Gizella, illetve Dukrét Géza leplezett le.
Azóta is ápolják emlékét.
Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál