Lassan nem marad famatuzsálem Érmihályfalván

Lassan nem marad famatuzsálem Érmihályfalván

„Kivágták Érmihályfalva egyik legszebb fáját – közterületen, a Vörösmarty utca sorompó felőli végében…

333qA legnagyobbak közül való volt az a famatuzsálem (a képen), a Bernáth-kert és az egykori dohánygyár faóriásai után talán a legnagyobb, minden tisztelet és védelem megillette volna. Hogy kinek állt útjában, vagy ki húzott belőle hasznot, azt nem firtatom, nem az én tisztem. De hogy ismét szegényebbek lettünk a természet egy gyöngyszemével, az biztos. Japánakác volt, a szemet is gyönyörködtette, és óriási lombja a nyári kánikulában nemcsak a járdán elhaladókra vetett árnyékot, de a mögötte lévő kis házat is védte.
A szálló porból is sokat felfogott, hiszen ebben igen gazdag kicsiny városunk. Úgy látszik viszont, hogy ezek a szempontok nem esnek latba azoknál, akik a sorsáról döntöttek, és láncfűrészt ragadtak. Fáj a lelkem érte, mert az enyém is volt, úgy, ahogyan a tiétek, az önöké, akik megcsodáltuk, valahányszor arra jártunk. Egyedül azt nem ihlette meg, aki kimondta fölötte a halálos ítéletet. Szégyellhetné magát, bárki is az, mert közkincstől fosztott meg egy emberi közösséget. Nagy üresség tátong most a helyén, hiányozni fog mindenkinek, aki eddig csodálattal nézett fel rá” – írja Szilágyi Ferenc (Hubart) a Facebook közösségi oldalon.

111qAz újabb pusztítás felől Nyakó József polgármestert kérdeztük, annál is inkább mivel a fa szétfűrészelt törzsén látszott, hogy az egészséges volt.
Nyakó az utcai villanyhálózat karbantartóira hárította a felelősséget, akik szerint az öreg japánakác ágai veszélyeztették az utcai vezetékek biztonságát. Ugyanakkor – mint mondta –, gyökerei a járda felszínén nyújtóztak, így akadályozták a járóalkalmatosság kiépítését.
Igaz, jobb helyeken felelősségteljesebben oldják meg az effajta gondokat, de Mihályfalván kicsire nem adnak. Egy kis türelemmel meg lehetett volna nyesegetni finomabban is a jó öreg árnyékolót, mi több, emberibb módon is el lehetett volna egyengetni azokat a fránya púpos gyökereket, hisz városszerte amúgy sincs egyetlen sima járdafelület sem. Lépcsős, gödrös valamennyi. Még a frissen öntöttek is a talaj hepehupáját követik.
Akkor épp a Vörösmarty utca végét tette volna csúffá egy talajból kiemelkedő gyökér?

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál