Lezajlott a hatodik dél-bihari szórvány cserkésztábor

Idén hatodik alkalommal került sor szórványvidéki cserkésztáborra a Köröstárkányi Verbőczy Kálmán Ifjúsági Cserkészegyesület szervezésében. A 153-as számú Verbőczy Kálmán cserkészcsapat ezúttal elsősorban a 16 év fölötti korosztályt megszólítva, a hangsúlyt a természet csodáinak felfedezésére helyezte. A táborban köröstárkányi, kisnyégerfalvi, és várasfenesi fiatalok vettek részt.

A tábor során a résztvevők minden napot reggeli tornával, illetve imádsággal indítottak, ételüket jó cserkészhez méltóan maguk készítették el, éjjelente pedig óránkénti váltással őrség vigyázott a tábortűzre, egészen hajnalig.

A huszonnégy résztvevő fiatal igazán gazdag és változatos programnak örülhetett, látványosságokban és természeti szépségekben nem volt hiány. A táborozás négy napja alatt (szeptember 6-9) a Bihar-hágói üdülőtelepen található Heidi panzióban elszállásolt résztvevők ellátogattak többek között a szkerisórai jégbarlanghoz, megtekintették a lepusi vízesést, felfedezték a Bihar-hágói üdülőtelep közelében levő Rozsda-szakadékot, bejárták a Kis-Kojba és Nagy-Kojba barlangokat, valamint megcsodálták a Tauz karsztforrás szépségeit.  A kimerítő túrák után a fiatalok különösen élvezték a szálláshely nyújtotta dézsás fürdési lehetőséget, amit előszeretettel vettek igénybe éjszakai fürdőzésre.

A tábor utolsó napja is tartalmasan telt, a résztvevők a köröstárkányi Kakukkmezőn táboroztak le, ahol a budapesti 903-as számú Prohászka Ottokár cserkészcsapat tagjaival találkoztak és töltötték el a táborból hátralevő időt. A  más-más vidékről, de egy vérből való ifjú cserkészek a tábortűz mellett cserkész és népdalok éneklésével, csórékolbász (miccs) sütésssel zárták a napot, bevonva az éppen ott tartózkodó turistákat is. 

A tábor megszervezéséért köszönet illeti a szülőket, a Verbőczy Kálmán Ifjúsági Cserkészegyesületet, az esemény anyagi támogatásért pedig a Bethlen Gábor alapot.

 

Facebook
Érintő hírportál