Lóránt Gyula emlékmérkőzés volt Nagyváradon

Nyolcvan éve annak, hogy Lóránt Gyula 1943. július 31-én a Nagyváradi AC igazolt játékosa lett. Erre a focitörténelmi eseményre emlékeztek Nagyváradon július 30-án, vasárnap délelőtt.

A Nagyváradi AC és a Kőszegi Lóránt Gyula Futball Club U12-es csapatai játszottak barátságos mérkőzést, amit a vendégek nyertek meg 6-3 arányban. A véletlen folytán éppen az az eredmény született, ami az Aranycsapat egyik oszlopos tagjára emlékezve, jól cseng minden magyar számára.

A jó hangulatú mérkőzés után rövid beszédet tartottak a szervezők és a vendégek. Elsőként Nagy József Barna, a Nagyváradi AC ügyvezető elnöke köszöntötte a gyermekeket, szülőket és a megjelenteket. Mint elmondta, az emlékmérkőzést éppen abban a stadionban rendezték, amelynek gyepén Lóránt Gyula is játszott annak idején. A stadion Lóránt Gyula nagyváradi csapattársáról, Bodola Gyuláról lett elnevezve. Bodola közel tíz évig volt a NAC játékosa, ahol belsőcsatár és balösszekötő posztokon játszott kimagasló sikerrel. Bodola Gyula 1940 és 1948 között a magyar labdarúgó válogatottnak is oszlopos tagja volt, 13 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Nagy József Barna arra is kitért, hogy nem csak Lóránt Gyula kezdte pályafutását Nagyváradon, hanem Puskás Ferenc is, hiszen az Aranycsapat legendás játékosa a mai Bodola Gyula stadionban lépett először pályára a magyar nemzeti bajnokságban 1943. december 5-én. Külön érdekesség, hogy Lóránt Gyula is játszott azon a mérkőzésen a NAC színeiben, míg Puskás a Kispest játékosa volt. Lóránt Gyula és Bodola, valamint csapattársaik aztán 1944-ben, első vidéki csapatként meg is nyerték a magyar bajnokságot.

A NAC ügyvezetője után Boros Péter, a Bihar megyei Labdarúgó Szövetség titkára szólt röviden a gyermekekhez, kitartásra, a nagy elődök példájának követésére szólítva fel őket.

Dr. Simon István Előd, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának konzulja is a kitartásra biztatta a gyermekeket. Mint elmondta: Kőszeg, Nagyvárad, Kolozsvár, Csíkszereda és még sok-sok település a Kárpát-medencében az egységes magyar kulturális térhez tartoznak, főleg abban a megközelítésben, amikor arra az időszakra emlékezünk, amikor az említett városok még egy országhoz is tartoztak. Ebben a kulturális térben minden magyarnak helye van, és Magyarország számára minden magyar egyaránt fontos, bárhol is éljen.

Következő felszólaló Dusinszki Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója volt, aki Szondy Zoltán elnök úr üdvözletét tolmácsolta arra bíztatva a gyermekeket, legyenek céltudatosak, állhatatosak, így megfelelő felkészülés után a legjobb játékosokat az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia tárt karokkal várja.

Neudl Gábor, a Kőszegi Lóránt Gyula Futball Club elnökeként köszöntötte a gyermekeket, elmondva, hogy az év elején indították útnak a Lóránt Gyula emlékévet, hiszen az Aranycsapat legendás középhátvédje éppen 100 éve, 1923. február 6-án született Kőszegen. A Nagyváradi AC vezetőivel beszélték meg a kölcsönös látogatást, most ők utaztak Nagyváradra, a NAC pedig szeptember 8-án utazik Kőszegre. A Lóránt Gyula emlékév kapcsán szerveznek egy tornát, ahová olyan településekről hívnak csapatokat, ahol egykor az Aranycsapat tagjai is futballoztak.

A rövid beszédek sorát Habinyák István, a NAC elnöke zárta, aki bemutatta az NAC 2018-as megalakulásának körülményeit, majd arról beszélt milyen fontos, hogy a fiatalok sportoljanak, hiszen a sport a fiatalság és az egészség jelképe. A sporton keresztül sok mindent megtanul a fiatal, a csapatjátékot, a fegyelmet és modern korunk számos más fontos szabályát.

A beszédeket követően minden játékos és vendég emlékérmet kapott, illetve a két csapat vezetői, játékosai kölcsönösen megajándékozták egymást a gyümölcsöző kapcsolat folytatásának reményében.

Facebook
Érintő hírportál