„Magyarok, menjetek vissza Mongóliába!” – üzenték a román szélsőségesek

Nyíltan magyarellenes, „Magyarok, menjetek vissza Mongóliába, ahonnan jöttetek” feliratú molinóval emlékezett az úzvölgyi katonatemetőben vasárnap a román soviniszta szervezetek mintegy 200 tagja a román hadsereg napján – számolt be több erdélyi hírportál.

A román hadsereg napja (október 25.) alkalmából szervezett felvonulást három nappal korábban, vasárnap tartotta a Nemzet Útja (Calea Neamului) és Ortodox Testvériség (Fratia Ortodoxa) magyargyűlölő szervezet. A közösségi médiában közzétett felhívás szerint válaszként arra, hogy szerintük „a magyar politikai szervezetek óriási nyomást gyakorolnak” a hatóságokra az általuk felállított újabb keresztek eltávolítása érdekében. Mihai Tarnoveanu, a Nemzet Útja vezetője pár követőjével már hét közben az úzvölgyi temetőbe látogatott.

A közösségi oldalán közölt videófelvétel szerint a télre való felkészülésként viasszal és favédőszerrel kenték be a július 8-án önkényesen felállított 151 fakeresztet, melyeket a bírósági végzés nyomán június végén eltávolított 50 betonkereszt helyére emeltek. A keresztekre Román hős (Erou roman) feliratú, a román zászló színeivel díszített táblácskákat szereltek, a nagyobb keresztre „A román hadsereg hőseinek emlékére” felirat került, alsó részére román zászlót tekertek. A vasárnapi megemlékezésre a Hargita Népe online beszámolója szerint több moldvai megyéből és Bukarestből autóbusszal érkeztek a résztvevők.

A helyszínen rendőrök, csendőrök és a rohammentő-szolgálat (SMURD) is jelen voltak. A Székelyhon fotókkal gazdagon illusztrált tudósítása szerint a vasárnapi felvonuláson a résztvevőknél egy nyíltan magyarellenes molinó is volt, melyen helytelen román megfogalmazással, helyesírással a „Magyarok, menjetek vissza Mongóliába, ahonnan jöttetek” felirat állt. Ezen – utalva az 1919-es román bevonulásra – azt is írták: „Magyarország nincs Európa térképén”. Továbbá egy összefüggéstelen, helytelen román szöveg is szerepelt rajta, mely magyarul így értelmezhető: „A barbár magyarok rablási szándékkal érkeztek vidékeinkre 1290-ben. Ezt követően a mongol-magyarok családjaikat is idehozták” – írta a hírportál.

A résztvevőknél a korábban használt „Egyvalami örök. Erdély román föld” feliratot is látni lehetett. A román zászlókat lengető, többnyire népviseletbe öltözött mintegy 200 román bevonult a temetőbe, ahol terített asztal várt rájuk. A Maszol.ro azt írta, a hangszórókból román katonadalok és a román himnusz zengett. Ortodox szertartást tartottak, és felolvasták azoknak a román „hősöknek” a névsorát, akiknek a maradványai szerintük az úzvölgyi temetőben nyugszanak. A résztvevők „Jelen!” felkiáltással válaszoltak a nevekre. A hírportál szerint Mihail Tarnoveanu azt hangoztatta, bármit megtesznek azért, hogy a fakeresztek a helyükön maradjanak. Európa- és külföldellenes beszédében a külföldi vendégmunkások ellen is szót emelt, hangsúlyozva, hogy „Románia a románoké és a románok hazája is kell maradjon.” Arról is beszélt, hogy a romániai iskolákban háttérbe szorul a román történelem oktatása, és kifogásolta, hogy a zsidók történelméről és a holokausztról tanulnak a diákok. A megemlékezés gyertyagyújtással és közös lakomával folytatódott.

A Székelyhon azt írta, hogy az ünnepség végén a jelenlévők román zászlót húztak fel arra a zászlórúdra, melyre augusztus 26-án a Csíkszentmárton község szervezte ünnepségen a sírkertben eltemetett magyar honvédekre emlékezők magyar nemzeti lobogót vontak fel. A piros-fehér-zöld zászló a vasárnapi román megemlékezés kezdetén már nem volt a rúdon – írta a hírportál. A Hargita megyei Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett Úzvölgye település nemzetközi katonatemetője négy éve vált román-magyar konfliktus helyszínévé. 2019-ben a román hősök napján több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű ortodox felszentelésén, amelyet több száz székely élőlánccal próbált megakadályozni, sikertelenül.

A román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) 2019. június 12-én közzétett összegzésében tisztázta, hogy nem Úzvölgyében temették el azokat a román katonákat, akiknek a nevét a román soviniszták megemlékezésein rendre felolvassák.

Forrás: MTI, szekelyhon.ro

Facebook
Érintő hírportál