Májusfa, majális
A május elseje egyik legjellegzetesebb eseménye a majális. Ez nem csak a múlt rendszer találmánya és divatja volt, sokkal régebbi keletű. Már a tizenkilencedik században is igazi népünnepélynek számított. Az emberek már kétszáz évvel ezelőtt is már tömegesen mentek ki a szabadba ezen a napon. Május elsején a polgárság szabályos népvándorlási szinten hagyta el a városokat és nagy pompával adták meg a módját ennek a romantikára oly alkalmas napnak. Vidéken szokás volt a májusfaállítás is, ennek többféle hagyománya is volt. Különböző helyeken még ma is tűznek a legények a lányos házak kapuira kivirágzott, felszalagozott faágakat, de volt hogy a falu közepére, egy magas oszlopra állították mindenki örömére. Ez olykor szerenáddal is járt, mind a falusi legény, mind a városi polgár ezzel kedveskedett szíve hölgyének.
Egyes források szerint már a XV. században szokás volt májusfát állítani, de eredete valószínűleg még régebbre visszavezethető, egészen a rómaiak Floralia pogány ünnepéig. Ezeknek a több napig tartó fesztiváloknak a késői utóda a majális. A májusfa a tavasz, a természet újjászületésének a szimbóluma, de jelenti a lányok elismerését, a nagylányokhoz való tartozást is. A legények május elsejére virradóra, csoportokba verődve, éjszaka állítják fel a májusfát – ami lehet sudár fa, vagy egy zöldellő, virágzó ág – a nagylányok háza előtt. A legények ezzel adják a falu tudtára, hogy melyik lány tetszik nekik. Sok helyütt pünkösdkor vagy május végén „kitáncolják” a fát, vagyis a fát táncmulatság keretében, muzsikaszó mellett, kidöntik. Szokás még a májusi virág küldése is. A legények szépen feldíszített cserepes virágot küldenek annak a lánynak, akinek udvarolnak, s a virág az ablakba kerül.
S. É.
