Mától fizetett szabadnap jár az oltakozásért

Kihirdette Klaus Iohannis államfő pénteken azt a törvényt, amelynek értelmében fizetett szabadnap jár azoknak, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen.

A jogszabály szerint a szabadnap mindkét dózis felvételének napjára jár mind az állami, mind a versenyszférában.

A törvény úgy rendelkezik, hogy a koronavírus elleni oltást beadató alkalmazottak fizetett szabadnapot kapnak a fizetett pihenőszabadságon felül. A tanulók, egyetemisták és katonák szintén jogosultak egy szabadnapra az oltásért. Ugyanúgy az immunizálásra jelentkező gyerek egyik szülője is szabadnapra jogosult azon a napon, amikor a gyereket oltják, ha a gyerek 14 év alatti, vagy fogyatékkal élő és 26 évesnél fiatalabb. A második dózissal történő immunizálás napján szintén szabadnap jár.

A rendelkezés nem érvényes azokra, akiket a munkáltató intézkedése nyomán a munkahelyükön oltanak be. A fizetett szabadnap az oltási központban kiállított igazolás alapján járt az alkalmazottaknak.

[Forrás: Agerpres]

Facebook
Érintő hírportál