Megalakult az EMSZ biharpüspöki szervezete

Az elmúlt héten, január 25-én, szerdán a helyi problémákat érintő beszélgetéssel egybekötött alakuló ülést tartott az Erdélyi Magyar Szövetség biharpüspöki szervezete, melyet Habinyák István a párt partiumi területi elnöke nyitott meg.

A megjelentek első kézből kaptak tájékoztatást a két nemzeti, jobboldali párt egyesülését követő feladatokról, jövőbeli tervekről. A helyi ügyekre rátérve elhangzott: a biharpüspöki magyarok mindig is különleges helyzetben voltak, hiszen egy nagyváros keretén belül, annak legerősebb magyar közösségeként kellett megőrizzék sajátos arculatukat, hagyományaikat úgy, hogy közben a város fejlődésének sem szerettek volna vesztesei lenni. Az elmúlt évek megmutatták, hogy helyettünk senki sem fog küzdeni a mi saját jogainkért, a mi érdekeinkért, hiszen láthattuk, hogy az elmúlt évtizedekben Biharpüspöki mostohagyermeke volt úgy Nagyváradnak, mint a megye vezetésének, ez csupán az elmúlt néhány évben változott meg, nem kis részben az egykori EMNP munkájának köszönhetően, melynek egyenes folytatója most az EMSZ lesz – hangzott el.

Az alakuló ülés további részében a megjelent tagok és szimpatizánsok a megoldásra váró helyi kérdéseket tekintették át, majd hivatalosan is megalakították az EMSZ biharpüspöki alapszervezetét. Az új szervezet elnökének egyhangúlag Pap Enikőt, alelnöknek pedig Gyurcsik Magdát választották meg. A jó hangulatú ülés kötetlen beszélgetéssel zárult.

Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál