Meghalt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

Meghalt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész 73 éves volt.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt” – osztotta meg a szomorú hírt közösségi oldalán a zenekar. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük – búcsúzik az együttes egykori tagjától.

Mihály Tamás 1967-től volt az Omega együttes tagja. Presser Gáborral nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az Omega a magyar beategyüttesek élvonalába került. Presser Gábor kilépése után a legtöbb Omega-dalt ő írta.  1983-ban szólóalbumot készített Szintetizátor-varázs címmel, amelyen Liszt Ferenc és Richard Wagner szerzeményeit dolgozta fel. Ő komponálta 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér című musical zenéjét. Munkásságát 1987-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2000-ben Huszka Jenő-díjjal, 2007-ben Artisjus-díjjal ismerték el, majd 2013-ban az Omega együttes tagjaként megosztva Kossuth-díjat kapott.

Három nappal korábban Benkő László billentyűs, zeneszerző hunyt el a legendás együttes tagjai közül.

Facebook
Érintő hírportál