Meghívó a Szentjóbi-szobor felavatására

Augusztus 22-én Ottományban  Szentjóbi Szabó László mellszobrának ünnepélyes felavatására, Szalacson pedig a Partiumi Autonómia Tanács helyi szervezetének alakuló ülésére kerül sor.

Az Érmellék a magyar föld Isten által tehetséggel és természeti gazdagsággal leginkább megáldott területe és mégis, úgy hozták a századok, hogy szűkebb hazánk az elrabolt értékek és a tönkretett tehetségek földje lett. Tatár, török, osztrák, orosz és balkáni hordák fojtották a jelen gazos, igénytelen nyomorúságába ezt az Édenből itt felejtett kis magyar szőlőskertet. Pedig ez a kert termette számunkra Kazinczyt, Kölcseyt és Adyt. És e kert idejekorán leszakasztott és elveszejtett gyümölcse, a valamikor szebb napokat is látott Ottomány falu szülötte, Szentjóbi Szabó László, aki 1795. október 6-án, 220 évvel ezelőtt, három hónapi kufsteini rabság után, alig 28 esztendős korában tért meg teremtőjéhez. Az ifjú költő előtt, Csokonai, Kazinczy és Bessenyei kortársa, a magyar nyelvújítás izgalmas korszakának szereplője előtt tisztelgünk, alakjának bronzba öntött másának leleplezésével.

Erdélyi Magyar Néppárt
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Partiumi Autonómiatanács

Szentjóbi Szabó László ottományi mellszobrának ünnepélyes avatása
2015. augusztus 22.
Program:
Helyszín: Ottomány, Fő utca és Hajnal utca kereszteződése

14.00 A szalacsi Örökzöld asszonykórus műsora
14.10 Nagy József Barnának, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Partiumért felelős alelnökének ünnepi beszéde
14.25 Szentjóbi Szabó Lászlóról Szabó István nyugalmazott tanár, a mellszobor készíttetője tart kiselőadást
14.40 Az ottományi Nefelejcs férfikórus műsora
14.50 A Kolozsvári Magyar Főkonzulátus konzuljának üdvözlő beszéde
15.05 Tőkés László EP-képviselő ünnepi szónoklata
15.20 A mellszobor ünnepélyes leleplezése és megkoszorúzása
15.30 Himnusz
Az eseményen díszőrséget állnak a szentjobbi huszár és a bihardiószegi kuruc hagyományőrzők.

Helyszín: Szalacs, kultúrház:

16.00 Lovász Julianna néprajzi gyűjteményének megtekintése
16.30 A Partiumi Autonómia Tanács helyi szervezetének alakuló ülése.
Az ülést megnyitja Tőkés László EP-képviselő
18.00 A Partium lobogójának ünnepélyes átadása
18.10 Szózat
18.15 Érmelléki ízek – állófogadás

Facebook
Érintő hírportál