Megjelent a VÁRAD április száma

A Nagyváradon szerkesztett című irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 2024. évi 4. száma most került ki a nyomdából, és ezúttal is száz oldalon kínál olvasni- és látnivalót.

A lapindító Restitutio in integrum rovat a múlt rendszerben megbélyegzett bihari születésű költő, Erdélyi József (1896–1978) Lovaspóló a Vérmezőn című versét hozza előtérbe. Prózai írásokkal Zenta László, Szili István, Wessely György magyarországi, Szentgyörgyi László és P. Buzogány Árpád székelyföldi, valamint Kovács-Széles Andrea partiumi szerzők szerepelnek a lapszámban. Verssel ezúttal Lipcsei Márta, Benő Attila, Debreczeny György, Fábián Judit és Ványai Fehér József jelentkezik, továbbá Hellmut Seiler német költő, akinek a fordítója a kolozsvári Benő Eszter.

A szám képzőművészét, Csordás Piski Ibolyát Tóth Hajnal mutatja be Újrahasznosítás, újraértelmezés, átlényegülés című írásában, de ugyanő közöl interjút Kalapács József rockzenésszel, aki erdélyi és partiumi miniturnén vett részt budapesti együttesével a romániai Cargo együttessel közösen. Lencar Péter ezúttal az Érdekvédelmi terület című filmdrámáról ír, míg Fried Noémi Lujza Megállítani Arturo Uit címmel a váradi társulat Brecht-bemutatójáról.

Helytörténeti vonatkozásúak Gurzó K. Enikő (Mi köti össze Munkácsyt Nagyváraddal?), Farkas László (A nagyváradi Vulcan-szobor avatási ünnepsége 1927-ben) és Szilágyi Gyula (Találkozásaim Tabéry Gézával) írásai. Haraji Adalbert miniesszéjében a szegénység ördögi körének megtörési esélyeit járja körül.

Minden könyvnek két szerzője van – ez alatt a cím alatt található a Várad áprilisi számában egy tudósítás az egyik legismertebb kortárs román író, a több alkalommali irodalmi Nobel-díjra jelölt Mircea Cărtărescu találkozójáról az olvasókkal. Akik ezúttal is megtalálják a friss lapszámban Barabás Zsuzsa keresztrejtvényét, a megfejtés beküldésével előfizetést lehet nyerni.

A kiadvány újságosbódékban, könyvesboltokban vásárolható meg 10 lejért. Előfizethető 3 hónapra 25 lejért, 6 hónapra 50 lejért, 1 évre 100 lejért a Gheorghe Şincai Bihar Megyei Könyvtár pénztárában készpénzzel vagy postán pénzesutalvánnyal (mandat poştal) az „Abonament Várad” megjegyzésnek a feltüntetésével: Biblioteca Judeţeană „Gheorghe Şincai” Oradea; CUI 4687188; Cod IBAN: RO66TREZ07621G330800XXXX, Trezoreria Oradea. Az előfizetők a lapot postán kapják meg, ezért a pontos nevet és lakcímet tudatni kell a szerkesztőséggel személyesen, telefonon vagy elektronikus postán a következő elérhetőségeken: Nagyvárad, Armatei Române utca 1/A, C épület, II. em. 7. ajtó; telefon: 0259/431–257, 116-os mellék; 0771/ 269–647; postacím: 410087 Oradea, str. Armatei Române nr. 1/A, corp C; e-mail: varadszerkesztoseg@gmail.com, bibliobihor@yahoo.com. A korábbi lapszámok a Varad.ro honlapról tölthetők le.

 

 

Facebook
Érintő hírportál