Méltóságteljesen ünnepelt Várad magyarsága Szent István napján

Az elmúlt évekhez hasonlóan – a koronavírusjárvány miatt egy év kihagyás után – augusztus 20-án, este hét órától ismét Nagyvárad főterén ünnepelhette meg a város magyarsága az államalapítás és új kenyér ünnepét. A Szent László templom és a városháza által közrezárt téren sok százan gyűltek össze, hogy részesei lehessenek a felemelő ünnepi pillanatoknak.

Az idei ünnepség fő szónoka Moldován Gellért Lajos, az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi elnöke volt, aki beszédében kiemelte:

„A Kárpát-medence többezer éve lakott vidék, éltek itt különböző népek és törzsek, melyek nyomtalanul eltűntek. Az Árpád fejedelem által kiválasztott területen csak a magyarság maradt fenn, tudott immmár ezer éve fennmaradó államot alapítani, és a ránk törő veszedelmeket és nagy, erős birodalmak hódítását túlélni. Ezt köszönhetjük Szent István királyunknak, mert ő a hit sziklájára építette hazáját, és a szent koronát Jézus édesanyjára, Magyarország védőszentjére bízta, és ő így lett Patrona Hungáriáé, Magyarország nagyasszonya. (…) Magyarország az egyetlen olyan ország, amely a szent korona óvó szárnyai alatt, a rázúduló veszedelmek, háborúk, történelmi korszakváltások, gazdasági világválságok közepette is megőrízte a hitét, tenniakarását és a lelki erejét. Ma is igaz ez, egy ezredév távlatából is. Nem szabad hát elfelejtenünk, kik vagyunk, honnan jöttünk, és hogyan váltunk Európa közepén kicsiny, de megmaradni képes országgá, nemzetté. Augusztus 20. tehát a nemzetmegmaradás nagy ünnepe. Európaiságunk létjogosultságának az ünnepe.”

Az ünnepi program részeként a térre kilátogatók megtekinthették a kalotaszentkirályi Felszeg gyöngye néptánccsoport produkcióját, meghallgathatták Szerefi Ilona népdalénekes csodálatos énekét, továbbá a Szent László templom kántornője, az ifjúsági kórus és zenekar vezetője, valamint Moldován Gellért Lajos együtt énekelték el Szent István himnuszát. A történelmi egyházak képviseletében felszólalt, valamint az új kenyeret megáldotta Pék Sándor, a Szent László templom plébános esperese, Módi József, a nagyvárad-újvárosi református egyházközség lelkipásztora, Kardos József unitárius lelkipásztor, valamint Erdődi Endre görögkatolikus parókus.

Az ünnepségen elkészült kenyérhez való búzát az érmihályfalvi  Gazsi-malom őrölte, míg a kenyeret a nagyszalontai Torpan pékség sütötte meg.  Az ünnepi alkalom a Himnusz eléneklésével és a kenyerek felszeletelésével, illetve kiosztásával zárult.

Az esemény szervezői az Érmelléki Gazdák Egyesülete, a Magyar Polgári Egyesület és a Szent László Egyesület, támogatói a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt voltak.

Facebook
Érintő hírportál