Mintha folyton résen lennének…

Mintha folyton résen lennének…

Aki több éve műveli az újságírói szakmát, annak előbb utóbb „szeme lesz” a dolgokhoz. Stílusosan mondhatnám, messziről meglátja, megérzi, ha valahol valami bűzlik. Félreértés ne essék, nem önszántából megy oda szagolni. Ez a dolga.

A magamfajta érmelléki, amolyan gyalogújságíró jól ismeri a helyi politikumot, önkormányzati tisztségviselőket, egyházfikat. Tudja, kinek mit bír el a feje, kitől mennyit várhat, kaphat.

A szerény kis Érmellékről sok botrányos dolgot szellőztetett meg az elmúlt években a hazai média, bár nem jellemző minden településre a megélhetési elöljáró, vagy a bőrfoteltől megokosodott nyegle kisisten. Vannak önkormányzatok, ahol akár előzetes bejelentés nélkül is szívesen látnak. Ezeken a helyeken mindig nyílt tekintetek fogadnak, amelyekből rögtön látni, nem rejtegetnek semmit a véka alatt. Lehet kérdezni, mindenre megfontoltan, precízen jön a válasz. És csodák csodája, az információ is szóról szóra azonos a pár héttel, hónappal azelőtt kiadottal.

Azonban némelyik településen, ha várhatóan kellemetlen kérdéseket gyanítanak, az érintettek máris házon kívül vannak. Más veszi fel az értünk magát lestrapált tótumfaktum szolgálati telefonját, közölve, a hivatali ember éppen a megyeközpontban intézi ügyes-bajos dolgait. Bármennyire furcsállom, hogy szolgálati telefonja nélkül jár-kel széles e megyében, mindig van rá magyarázat.

Az interjú alanyokkal sincs ez másként.

A közelmúltban az egyik egyházfival is sorozatosan dugába dőlt egy tervezett beszélgetés. Már kiegyeztünk abban is, hogy elküldöm a kérdéseket, ő meg ideje függvényében megválaszolja azokat. Bokros teendői azonban mai napig gátolják ebbéli ígéretében. Pedig az interjú még csak nem is az egyházközség, illetve egyházmegye belső ügyeit célozta, amelyeket tapintatból nem szoktunk forszírozni. Ha nem muszáj.

Ugyanakkor nem tudom miért, de az utóbbi időben a jó keresztényi magatartás és felebaráti szeretet helyett, a papoknál, lelkészeknél is politikusi allűrökkel szoktunk szembesülni, még akkor is, ha nem adunk rá okot. Mintha a „szentemberek” is folyton résen lennének.

Tán nem véletlenül…

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál