NAC-os kirándulás Felcsútra és Budapestre

Az elmúlt hétvégén a NAC Labdarúgó Egyesület U 15-ös csapata tanulmányi kiránduláson vett részt. Felcsútra, a Pancho Arénába és a Puskás Akadémiára látogattak el, illetve több budapesti helyszínre is.

A tanulmányi kirándulás első állomása Felcsút volt, ahol a nagyváradi gyermekek megtekinthették a Puskás Akadémia kitűnő pályáit, a kiválóan felszerelt edzőközpontot, a különböző épületeket, így a kollégiumnak helyet adó egykori nemesi kúriát is, amit Makovecz Imre építész tervei alapján újítottak fel. Makovecz Imre a magyar organikus építészet legnagyobb mestere volt, építészetének jellegzetes jegyei a Puskás Akadémia minden épületén és a Pancho Arénán is egyértelműen megfigyelhetők, ezeket az épületeket már a mester tanítványai tervezték.

A Pancho Aréna minden alkalommal lenyűgözi a látogatókat, a 2014-re felépült stadiont minden évben a világ legszebb stadionja közzé választják. Az Aréna Puskás Ferenc keresztnevének spanyol becézését a „Pancho” elnevezést vette fel. Puskás Ferencnek nem csak szobra áll az Aréna előtt, de az épület előterében, sok más kiállított tárgy mellett, több egyedi relikviája is megtekinthető. A nagyváradi magyarokat külön büszkeséggel töltheti el, hogy Puskás Ferenc első élvonalbeli mérkőzését Nagyváradon játszotta 1943. december elején.

A Nagyváradi AC csapata a Székelyföld Labdarúgó Akadémia alközpontja. Az Akadémia, ahol a gyermekek az FK Csíkszereda korosztályos csapataiban játszanak, 2012-ben kötött szakmai partnerséget a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával.

A felcsúti látogatás után Budapestre igyekeztek a NAC játékosai, ahol az MTK vezetőségének jóvoltából részt vehettek a hazaiak 2-1-es győzelmével véget érő MTK – Diósgyőr mérkőzésen.

Másnap az Országházban folytatódott a tanulmányi kirándulás, ahol a 23 fős nagyváradi csoportnak külön látogatói körút keretében mutatták be a magyar nemzet Parlamentjének szépségeit, illetve az Országgyűlési Múzeumot is.

Következő állomás a Ferencvárosi Torna Club, vagyis az FTC stadionja a Groupama Aréna volt. Első állomásként, az FTC vezetőinek jóvoltából, ingyenesen mehettek be a Fradi múzeumba a gyermekek, ahol a harmincnégyszeres magyar bajnok Ferencváros történetével, történelmével ismerkedhettek meg. Ezután következett a stadiontúra, ahol a játékosok öltözőjébe, a kispadra, de még sajtószobába is bemehettek a nagyváradi látogatók.

A tanulmányi kirándulás utolsó helyszíne a magyar labdarúgás szentélye, a Puskás Ferenc Stadion volt. A közel 69000 férőhelyes Puskás Aréna 2019-ben készült el, ez az épület ad helyet a magyar labdarúgó válogatott hazai mérkőzéseinek. A Nagyváradi AC csapatába járó gyermekek nem először voltak a stadionban. Már a 2019-es stadionavatón is ott voltak, amikor Uruguay ellen játszott a válogatott. Legutóbb tavaly június 4-én voltak itt mérkőzésen a gyermekek, amikor mintegy ötven nagyváradi ifjúsági focista volt tanúja annak, hogy a magyar válogatott 1-0-ra veri meg az Angolokat a Puskásban.

Most olyan helyszínekre is eljutottak a gyermekek, amikre csak látogatói körút keretében lehet eljutni. Az egyik legemlékezetesebb helyszín minden bizonnyal a pálya melletti kispad marad, hiszen a válogatott cserejátékosai, edzői ezen a kispadon ülnek a mérkőzések alatt. A Puskás Aréna meglátogatását a Magyar Labdarúgó Szövetség tette lehetővé.

A nagyváradi gyermekek rengeteg élményt gyűjtöttek, megláthatták, hogy kitartással, tehetséggel, sok-sok munkával hova lehet eljutni a magyar foci világában.

A tanulmányi kirándulás önerőből, a Bethlen Gábor Alap, a Nagyváradi AC, és a jelzett egyesületek, szervezetek támogatásával valósulhatott meg.

Facebook
Érintő hírportál