Ne hagyjuk, hogy árkokat ássanak közénk!

Ne hagyjuk, hogy árkokat ássanak közénk!

A közeledő anyaországi választások kapcsán ismét napirendre került a külhoni magyarság témája. Az egyik ellenzéki párt legutóbbi akciója kapcsán újra kiderült, mesze vagyunk még attól, hogy minden parlamenti párt el tudjon fogadni egy nemzeti minimumot a külhoni magyarokhoz való viszonyulásban.

Trianon után a szétszakított magyarság nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy újraszője a Kárpát-medencei magyarság képzeletbeli, összetartó hálóját. Ezért nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy egyesek politikai túlélésük érdekében, épp e kapcsolatot próbálják megbontani – akár telefonon is zaklatva és félrevezetve az állampolgárokat.

Nem engedhetjük, hogy árkokat ássanak közénk!

Véleményünk szerint, amíg célzott és jól felépített közösségfejlesztési-, kommunikációs- és nemzetépítési tevékenységet nem végzünk Kárpát-medencei szinten, addig a hasonló akciók valahol, ha egyre csökkenő mértékben is, de mindig táptalajra lelnek.

Amíg az „itt” és az „ott”, a „bent” és a „kint”, valamint a talán legsúlyosabb „mi” és „ők” szemléletmódja létezik, addig ne csodálkozzunk, hogy árkokat lehet ásni közöttünk.

A Magyar Ifjúsági Szövetség és a Minta ifjúsági szervezet azért fog dolgozni ezután is, hogy ha egy külhoni család az anyaországba költözik, akkor senki ne tekintse bevándorlónak őket – és ez fordított esetben is legyen igaz.

Le kell bontani a fejekben létező trianoni határokat, az oda-vissza negatív sztereotípiákat és ellenérzéseket, valamint el kell mélyítenünk az egymás iránti érzékenységünket. Ebben óriási civil, gazdasági, kulturális potenciál van, amely dinamizálná társadalmi kapcsolatainkat a Kárpát-medencében.

Losonczi Tóth József,  Magyar Ifjúsági Szövetség

Tőke Ervin, Minta ifjúsági szervezet

Facebook
Érintő hírportál