Negyedszázados találkozójukat tartották a Sulyok István Református Főiskola 1995-ben végzett hallgatói

Negyedszázados találkozójukat tartották a Sulyok István Református Főiskola 1995-ben végzett hallgatói

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (IPt 2,9). Ennek az igének a szellemében tartottak kettős jubileumot október 3-án, Nagyváradon: harminc évvel ezelőtt, 1990-ben alakult meg a Sulyok István Református Főiskola, és 1995-ben, ezelőtt 25 esztendővel bocsátotta ki első vallástanár szakon végzett évfolyamát.

Harminc esztendővel ezelőtt eljött az ideje annak, hogy visszatérjünk Krisztushoz, és megszívleljük az ő tanítását – fogalmazott Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azon az istentiszteleten, amelyen 25 éves találkozójukat ünnepelték a Sulyok István Református Főiskola 1995-ben végzett hallgatói.

Az 1989-es fordulat után a Királyhágómelléki Református Egyházkerület új vezetősége, élén Tőkés László püspökkel hamar felismerte: megújuló, bővülő intézményrendszere számára szükség volt egy új értelmiségi réteg kinevelésére is. Egyebek mellett emiatt is alakult meg 1990-ben a kerületalapító püspök, néhai Sulyok István nevét viselő református főiskola, mely mindenekelőtt a vallástanár- és szociálismunkás-képzésre helyezte a hangsúlyt. Az első tanév egyszerre két helyszínen, Nagyváradon és Zilahon indult, hogy aztán öt esztendő múlva az első 118 végzős hallgató megszerezze a vallástanári oklevelet.

Azóta eltelt immár negyed évszázad, s az egykori hallgatók közel fele nemcsak a viszontlátás reményével, hanem hálaadás végett is megjelent szombaton a nagyvárad-újvárosi református templomban, ahol most is Tőkés László hirdetett igét, akárcsak a kibocsátó istentiszteleten, 25 évvel ezelőtt. Ezúttal az újszövetséget idézte: „Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket; a tanítványok pedig feddik vala azokat, akik hozák.Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede és monda nékik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba. Aztán ölébe vevé azokat, és kezét rájok vetvén, megáldá őket” (Mk 10,13-16). Ennek nyomán előbb felidézte azokat a kihívásokat, amelyekkel az egyház szembesülta kommunista-ateista diktatúra bukása után, kiemelve az elsorvasztott hitoktatás felélesztésének nemes feladatát. Vissza Krisztushoz! – volt akkor a jelszó, s ez ma is aktuális, látva a világban és Európában zajló folyamatokat. Az ifjúság evangelizációja – a reményiki templom és iskola összefüggésében – legalább olyan fontosságú, mint az oktatása és nevelése. Krisztus egyházának tagjai – a szülők éppúgy, mint a hitoktatók vagy bárki más – az üdvös és helyes útra úgy terelhetik a felnövekvő nemzedékeket, ha a keresztény nevelés útján járva mutatnak fel tartós eredményeket.

A KREK előző püspöke prédikációjában kiemelte: a bevezetőben említett kettős jubileum mellett ne felejtsük el a harmadikat sem, tudniillik azt, hogya Sulyok István Református Főiskolahárom évtizeddel ezelőtti megalapítása nemcsak a magyar nyelvű felsőoktatást élesztette újjá Nagyváradon, hanem megteremtette a hátteret a 20 évvel ezelőtti eseményhez: a Partiumi Keresztény Egyetem megalakulásához.

A hálaadás rendjén Tőkés László emlékeztetett: egyház- és nemzettörténeti szempontból is sorsfordító események zajlottak, ilyen időknek lehetett tanúja az elmúlt három évtizedben Nagyvárad, a Partium, Erdély népe. Lezárult egy kártékony és sötét időszak, a Krisztustól elszakított gyermekek visszatértek Őhozzá, akiben mindannyian testvérek vagyunk. Szólt a szerencsés nemzedéki váltásról is a szolgálat útján, amely azonban mindmáig küzdelmes szolgálat, hiszen napjainkban is a balliberális, globalista, istentelen erők arra törekednek, hogy a Mindenhatónak és a keresztény erkölcsnek hátat fordító össztársadalom alakuljon ki – figyelmeztetett a püspök. Ezért ébereknek kell lennünk, élet- és hitvédő harcunkat a gonosz ellen folytatnunk kell. Mint ahogyan a gyermekek, mi is legyünk fogékonyak és nyitottak Krisztus tanításai iránt – tanácsolta az igehirdető.

A lelkipásztori áldást követően a szervezők nevében Ardai Erika üdvözölte a megjelenteket, megköszönve Orosz Otília Valériának és Patócs Csillának a háttérmunkájukat. Az oktatók részéről Mărunţelu Ágnes zenetanár és Tolnay István nyelvtanár mondott emlékező köszöntőt. Egyéni beszámolókkal, énektanulással, fényképezkedéssel, valamint a 25 évvel ezelőtti kibocsátó istentiszteletről készült film szemelvényes levetítésével folytatódott az ünnepi együttlét – közölte Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája.

Facebook
Érintő hírportál