Nemlétező szervezetek hagyják ott az MPP-t

Nemlétező szervezetek hagyják ott az MPP-t

A Magyar Polgári Párt legújabb, 2020. február 19-i közleményében határozottan cáfolja az erdélyi sajtó egy részének – közöttük ez egyetlen országos napilapnak, a Kolozsváron szerkesztett Krónikának – azt a vélekedését, miszerint a Magyar Polgári Párt szakadna.

„Tény, hogy több MPP-tag, aki nem ért egyet a nemzeti oldal megerősítésével és az Erdélyi Magyar Szövetség építésével, az elmúlt napokban kilépett. Céljuk, hogy más pártok listáján induljanak a közelgő helyhatósági választásokon. Távozásukat a Magyar Polgári Párt elnöksége tudomásul vette’ – fogalmaz a közlemény, ami így folytatódik: „A kilépések sorát továbbra is a Biró Zsolt polgári párti elnöksége alatt beférkőzött, RMDSZ-hez közeli politikusok elkeseredett próbálkozásának tekintjük. Így akarják lerombolni az Erdélyi Magyar Néppárttal kötött új magyar egységet. Az elmúlt napok összehangolt kilépési nyilatkozatai alatt felsorolt területi szervezetek egy része már jelezte az elnökség részére: visszaéltek a neveikkel, valótlanság, miszerint távoznának. Néhány szervezet, amelynek a megszűnését most jelentették be, a korábbi elnökség felületes munkája nyomán, évek óta nem is működött. Némelyek soha nem is léteztek.”

A közlemény így zárul: „Az MPP tagságának a döntő többsége továbbra is kitart a nemzeti irányvonal mellett, amelyet a közös döntés nyomán meghatározott a párt Országos Tanácsa. Az Erdélyi Magyar Szövetségen belül céltudatosan készülünk a választásokra.”

(Külhoni Magyar Sajtószolgálat)

Facebook
Érintő hírportál