Népdallá vált Petőfi-versek – Tímár Sára és zenekara koncertezik Nagyváradon

Népdallá vált Petőfi-versek – ezzel a címmel készített új műsort Tímár Sára és zenekara Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából. A Junior Prima díjas énekes, dalszerző és zenekara a Partiumi Magyar Művelődési Céh, valamint a Szent László Egyesület szervezésében, a magyar kultúra napja alkalmából Nagyváradra érkezik: 2023. január 21-én, szombaton 17 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében (Teleki/Primăriei utca 27.) mutatja be a Petőfi Sándor népdallá vált verseinek csokrát.

A költőóriás munkája részleteiben, de akár egészében is fennmaradt a néphagyományban, immáron több mint száz éven keresztül. Egy-egy verssor vagy versszak nagyon sok népdalban bukkan fel, de teljes költemények is szinte szó szerint éltek a nép ajkán. Az is különleges, hogy nemcsak a szöveghűségre törekvő műfajokban, mint például a ballada, hanem a népdalokban, keservesekben, sőt a táncdallomokban is úgy énekelték verseit, mintha a szerző maguk közül került volna ki.

Petőfi népszerűségét jelzi, hogy verseinek szövegét az egész Kárpát-medencében énekelték, így a koncerten elhangzanak majd népdalok a felvidéki Zobor-vidékről vagy Gömörből, de az erdélyi Mezőségről, Küküllő-mentéről egyaránt.

A program megvalósulását a Szerencsejáték Zrt. és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.

Az előadásra a belépés ingyenes!

Facebook
Érintő hírportál