Néppárt: szavazzunk a legjobb nagyváradi kezdeményezésekre!

Néppárt: szavazzunk a legjobb nagyváradi kezdeményezésekre!

Mint ismeretes, a nagyváradi önkormányzat olyan pénzalapot különített el, melynek felhasználásáról – helyi, internetes szavazás alapján – a nagyváradiak dönthetnek. A legnépszerűbb kezdeményezéseket, 200 ezer eurós összeghatárig, megvalósítják, ezek között pedig három, az Erdélyi Magyar Néppárt által is támogatott projekt szerepel. Ezek: a neológ zsidó temető rendbetétele, a rogériuszi víztorony kilátóvá és kiállítótérré való átalakítása, valamint a Petőfi park (Schlauch-kert) rendbetétele.

A Néppárt helyi vezetői minden nagyváradit szavazásra buzdítanak, mely a nagyváradi önkormányzat honlapján – az activ.oradea.ro oldalon – tehető meg, vagy a Néppárt helyi képviselőit felkeresve a párt székházában, a Kálvin János utca 1. szám alatt, ahol készségesen állnak a szavazni vágyók rendelkezésére és segítenek az online voksolásban.

Jól ismert tény, hogy a nagyváradi zsidó temetőnek már az 1870-es évektől komoly története és kiemelt művészettörténeti jelentősége van. A temetőben,egyedi síremlékek alatt, a város kiemelkedően fontos személyiségei alusszák örök álmukat, mint például Deutsch K. Ignác, üveg- és porcelán-nagykereskedő, Emőd Tamás, költő, Grünwald Jenő és Szántó Dezső vasgyárosok, Laszky Ármin, a Szabadság című napilap tulajdonosa, Grósz Menyhért orvos, az Adorján, a Moskovits, a Sonnenfeld és a Weiszlovits családok tagjai, vagy épp dr. Böszörményi Emil ügyvéd. A Néppárt nagyváradi szervezetének meggyőződése, hogy a temető rendbetétele nem csak erkölcsi kötelesség, de így akár turisztikai célponttá is válhatna a legendás múltú temető, melynek felújítását Farkas László kezdeményezte.

A Schlauch Lőrinc bíboros felkérésére 1890-ben elkészült kert, melyet a nagyváradiak ma leginkább Petőfi parkként ismernek, szintén fontos közösségi tere a városnak. A nagyváradi magyarság számára ugyanakkor különös jelentőséggel is bír a felújításra szoruló park, hiszen három kiemelten fontos, magyar vonatkozású szobor is itt kapott helyett: Petőfi Sándor, Bethlen Gábor és József Attila alakja előtt e parkban tiszteleghet az utókor. A park rendbetételének kezdeményezője ismeretlen, a Néppárt helyi szervezete azonban kiemelten fontosnak tartja, s ennek megfelelően támogatja is a felújítást.

Nagyvárad mindig is befogadta és otthont adott a különböző művészeti ágak képviselőinek, így a képzőművészeknek is. Ahhoz azonban, hogy a kortárs festészet vagy épp szobrászat még inkább kiteljesedhessen, szükség van új, modern kiállítóterek létrehozására is. A rogériuszi víztorony e célra valamint kilátóvá való átalakítása ezért szintén támogatandó kezdeményezés, megvalósulása pedig még inkább pezsgővé teheti a város kulturális életét. A víztorony átalakítását Holló Barna képzőművész kezdeményezte.

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete támogatásra ajánlja a fent említett projekteket, s arra kéri a város lakóit, hogy szavazatukkal vegyenek részt Nagyvárad fejlesztésében.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál