Néppártos angyaljárás a szórványban

Néppártos angyaljárás a szórványban

Advent utolsó vasárnapján az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete ajándékcsomagokkal kedveskedett az Élesd és Margitta között fekvő szórványfalvakban élő magyar gyermekeknek.
Az ajándékokat Moldován Gellért Lajos, a Néppárt nagyváradi szervezetének elnöke, valamint Csomortányi István megyei elnök osztották ki.
Az első megálló Tataros (Brusturi) község volt, ahol mintegy hatvanfős magyar közösség él. A valamikori kőszén és aszfaltbányatelepen tizennyolc csöppséget tudtak megörvendeztetni a megyeközpontból érkező angyalküldöncök.
Második állomásuk Felsőderna volt, ahol 150 magyar él és 20 csomag került kiosztásra a gyermekek között.
Varaszótanyán nem lévén már magyar gyermek, idős embereket ajándékoztak meg a néppártosok.
A Gyepes és a Derna völgyét a század elején még közel 2000 magyar ember lakta, mára alig pár százfős létszámú közösség őrzi ősei nyelvét. Sajnos az elmúlt huszonöt esztendőben még a diktatúra időszakához képest is felgyorsult a szórványmagyarság fogyása, pedig életbevágó lenne e közösségek megmentése, hiszen ezek a területek a magyar nyelvterület határvidékei. Ha ezeket elveszítjük, a tömbmagyarság is közvetlen veszélybe kerül.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtószolgálata

Facebook
Érintő hírportál