Non multa, sed multum

31. alkalommal szervezik meg Nagyvárad legnagyobb magyar kulturális ünnepségsorozatát, a Festum Varadinumot – adta hírül ezekben a napokban a fideszes-eremdéeszes média annak kapcsán, hogy május 7-én „megkezdődött” az 1992-ben egyhetesnek elképzelt rendezvény. Amit mára egyhónaposra nyújtottak a szervezését kisajátítók. Tehát a hírt máris pontosítani kell: ugyan május 7–21. közöttre hirdették meg, de már április 28-án tartottak „előrendezvényt”, és csak június 3-án tervezik abbahagyni…

Ma már minduntalan „elfelejtődik”, hogy a Festum Varadinum ünnepségsorozatot mintegy fél évszázad szünet után támasztotta fel Nagyvárad polgársága 1992-ben, mégpedig Tőkés László királyhágómelléki református és néhai Tempfli József római katolikus püspök kezdeményezésére. A szervezőbizottságban részt vettek az RMDSZ helyi vezetői Varga Gáborral az élen, valamint a civil társadalom és a helyi értelmiség egyes képviselői. Az ünnep megfogalmazott célja a múltra emlékezés jegyében a nagyváradi magyarság összefogása és az együtt élő népekkel történő barátság kialakítása volt. Az nyitóév egybeesett a Szent László magyar király által alapított Várad fennállásának 900. éves évével, a lovagkirály 800 évvel korábbi szentté avatásával és a város török alóli felszabadulásának 300. évfordulójával.

Ma már úgy hirdetik, hogy „a több mint három évtizede töretlen népszerűségnek örvendő programsorozatot a Varadinum Kulturális Alapítvány, az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a történelmi magyar egyházak, a nagyváradi magyar tannyelvű intézetek, civil szervezetek és kulturális egyesületek közösen szervezik”.

Ezt annyiban kell árnyalni, hogy az RMDSZ többé-kevésbé kisajátította és saját kampányrendezvényévé tette a Varadinumot, amiben erős partnerévé vált a római katolikus püspökség. A képlet egyszerű: a pártnak van pénze és befolyása, a püspökségnek meg alkalmas terei és kommunikációs lehetőségei.

Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselőt, programkurátort így idézte a párt televíziója, az Erdély Tv: „A Festum Varadinum a nagyváradi és bihar megyei magyar közösségnek a közös nevezője. Mindenki az övének érzi, mindenki sajátjának érzi ezt a rendezvényt és az a közös nevező, ahol politikai pártállástól függetlenül, ahol közösségi, kulturális közeg igényeitől függetlenül próbál megjelenni, felekezeti hovatartozástól függetlenül, behozza a rendezvénybe a legjobb programját, vagy azt, amit ő fontosnak tart megmutatni abban az évben magáról.” A többszörösen bővített mondat elős állítását fenntartásokkal kell kezelni, ami a pártállást illeti, a második állítását szintúgy, ami a színvonalat illeti. A rétestésztaként nyúló „festumba” mindent belezsúfoltak, amit tudtak, egymást érik, sőt ütik a rendezvények, ám a „legjobb programokat” ki kell tudni szűrni az „amit ő fontosnak tart megmutatni” típusú nyomulós alkalmak közül. Hiszen: „Az elő- és utórendezvényekkel együtt egy hónapig zajló fesztiválon mintegy 200 eseményből válogathatnak az érdeklődők.”

Akit érdekel és aki megpróbál eligazodni, annak a https://festumvaradinum.ro/programok/ honlapot tudjuk ajánlani azzal a megjegyzéssel, hogy tekintsen el a nyelvtani és helyesírási hibáktól, a körültekintő szerkesztésre a jelek szerint már nem jutott pénz…

Forrás: ehir.ro

Facebook
Érintő hírportál