Nyári színjáték

Nyári színjáték

Azt írja a mai Nemzetpolitikai Sajtószemle az RMDSZ központi szócsövét, a kolozsvári Maszol portált idézve: „Tisztújító küldöttgyűlését tartotta szombaton a Bihar megyei RMDSZ. A nagyváradi vár nyári színházában megszervezett eseményen a jelenlévők ellenszavazat nélkül választották újra amegyei RMDSZ-szervezet élére Cseke Attilát. A Bihar megyei RMDSZ-szervezet küldöttgyűlése az elnök politikai tájékoztatójával kezdődött, majd pedig tevékenységi beszámolójával folytatódott. A hozzászólások és a szakbizottságok megválasztása után következett a megyei elnöki tisztújítás.  Attila szenátornak, a román kormány fejlesztési, közigazgatási és közberuházásokért felelő miniszterének nem akadt kihívója, és az is példa nélküli, hogy ellenszavazat hiányában válasszák újra a megyei RMDSZ-elnököt. A jelenlévő 181 küldöttből ugyanis mindannyian Cseke Attilára szavaztak.”

Akárha a Román Kommunista Párt (RKP) Bihar Megyei Bizottságának lapját, a Fáklyát olvasnánk, 1989 nyarán. Csak két nevet kell kicserélni: a pártét és a személyét.

A hír hírértéke egyenlő a nullával, ugyanis már hetekkel ezelőtt megírta a helyi sajtó, hogy nem lesz kihívója a volt elnöknek, senki rajta kívül nem akart az RMDSZ megyei elnöke lenni Biharban, így aztán a nyári színházba citált 181 pártaktivistának nem volt választási lehetősége. Valamiféle megújulásra, változásra akkor lett volna esély, ha a „jelölt” megembereli magát, önkritikát gyakorol és nem vállal újabb elnökséget pártja tavalyi gyönge választási szereplése miatt.

Mint ismeretes, az RMDSZ-nek már nincs semmilyen beleszólása a megye és a megyeszékhely vezetésébe.

R. B. M.

Facebook
Érintő hírportál