Nyolcvan éves volt az MVSZ

Nyolcvan éves volt az MVSZ

A Magyarok Világszövetségét a  Magyarok II. Világkongresszusa alapította 1938. augusztus 18-án, saját, állandóan működő ügyvivő testületeként. A Magyarok Világkongresszusa az 1929-ben életre hívott és a trianoni békeparancs következtében szétdarabolt,  majd egységes képviselet nélkül hagyott, de ennek ellenére örökre egységes, oszthatatlan és szabad magyar nemzet legitim képviseletére hivatott testület.

Jelentős korszaka Csoóri Sándor elnökségéhez (1991–2000) köthető. 1992-ben az MVSZ szervezésében került sor a Magyarok III. Világtalálkozójára, ahol Csoóri Sándor javaslatot tett a Duna Televízió létrehozására. A Duna TV 1992. december 24-én megkezdte sugárzását.

2000-ben megválasztott elnöke Patrubány Miklós, aki alatt a szervezet 2004 nyarán népszavazást kezdeményezett a határon túli magyarok számára kedvezményesen megadandó magyar állampolgárság érdekében. A népszavazás 2004. december 5-én az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt.

Jelenlegi székháza a kisgazda téglajegyekből fölépített egykori kisgazda országos pártközpont, a mai Magyarok Háza (Budapest, Semmelweis utca 1-3.).

A Trianonról szóló nemzeti konzultáció keretében egy párhuzamos aláírásgyűjtés zajlik 2017 októberétől, amelynek során a kezdeményező Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság, valamint a mozgalomhoz társult szervezetek és személyiségek azoknak a magyar embereknek az aláírását várják, akiknek fáj Trianon, és akik készek ezen fájdalmukat nyíltan és aláírásukkal megerősítve megvallani, készek a trianoni igazságtalanság ellen cselekedni.

Az aláírók tudatni fogják az EU többi polgárával, hogy az igazságtétel és az anyagi-területi kárpótlás elmaradt.

A Világszövetség székháza hosszú ideig a Bajza utca és Benczur utca sarkán álló palota volt. Jelenlegi székháza a kisgazda téglajegyekből fölépített egykori kisgazda országos pártközpont, a mai Magyarok Háza (Budapest, Semmelweis utca 1-3.).

Facebook
Érintő hírportál