Október 6. Nagyváradon

Október 6. Nagyváradon

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ebben az évben is közös megemlékezést szervez nemzeti gyásznapunkon, október 6-án.

Az Ezredévi emléktéren álló Szacsvay Imre-szobornál pénteken 18 órai kezdettel sorra kerülő megemlékezésen beszédet mond Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.

A megemlékezésen közreműködik a Váradi Dalnokok és a Nagyváradi Asszonykórus dalárdája.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak, akik méltósággal kívánnak emlékezni vértanú hőseinkre.

 

Facebook
Érintő hírportál