Öt EMSZ projektre lehet szavazni a részvételi költségvetés keretén belül Nagyváradon

Szeptember 18-án kezdődik az online szavazás a nagyváradi önkormányzat által indított idei részvételi költségvetésről, amelybe a szeptember 3-iki határidőre 66 javaslatérkezett be. Jelenleg ezek elbírálása zajlik. A számos elképzelésből ötöt az Erdélyi Magyar Szövetség nyújtott be

A terveket Habinyák István, az Erdélyi Magyar Szövetség Bihar megyei elnöke és Moldován Gellért Lajos, a párt nagyváradi szervezetének elnöke ismertette a csütörtöki sajtótájékoztatón. Habinyák István elmondta, hogy a részvételi költségvetés fogalma először 1989-ben merült fel Brazíliában. Európában az utóbbi 15 évben terjedt el, Nagyváradon pedig 2017-ben hirdették meg az első részvételi költségvetést. A cél minden évben az, hogy a polgárokat is bevonják az adott település fejlesztésébe, a városkép alakításába.

Idén az EMSZ öt javaslatot nyújtott be. Az egyik a Petőfi park felújítása kapcsán merült fel. „Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából méltó lenne, ha egy új, talapzaton álló, egész alakos bronzszobrot helyezhetnénk ki a felújított parkba. A jelenlegi mellszobor nagyon repedezett állapotban van” – részletezte Habinyák István. A második projektjük azt szorgalmazza, hogy városszerte a forgalmasabb, turisztikailag fontos helyekre, parkokba ivókutak helyezzenek ki. Tekintettel arra, hogy egyre melegebb nyarak vannak, fontos, hogy az emberek elérhető távolságon belül tudjanak ivóvízhez jutni – hangzott el.

Habinyák István felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg a városháza honlapján szökőkút (fântâni arteziene cu apă potabilă) van feltüntetve a projekt címében, ennek már kérték a javítását, és remélhetőleg hétfőtől már az ivókút (cișmea) megnevezés szerepel majd.

Moldován Gellért a párt nagyváradi szervezetének elnöke kiemelte, hogy a harmadik projekt biztonsági szempontból nagyon fontos: piros felfestéses zebrákat szeretnének létesíteni a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Nagysándor József (Aurel Lazăr) utcai hátsó bejáratához, valamint a Körös utcai evangélikus egyházközség óvodájának bejárata közelében. Az iskolánál ugyan van egy zebra a hátsó bejárattól körülbelül 50 méterre, de az iskolába érkeyők és távozók szinte mindig a rövidebb utat választják, ezért jobb lenne, ha a meglévő zebrát átköltöztetnék az iskolához.

A negyedik elképzelés a Szilvás park öltözőkkel, közvécékkel való felszerelését, valamint parkolóhelyek létesítését célozza Ez utóbbit az Alsókörösoldali (Făcliei) és a Seregély (Nicolae Labiș) utcák által közrezárt, jelenleg még rendezetlen területen képzelik el. Az utolsó projekt pedig arra vonatkozik, hogy a váradi szobrok talapzatára egy QR-kódot tartalmazó táblát szerelnének fel, amit okostelefonnal beolvasva az érdeklődők négy nyelven részletes információkat kaphatnak arról a személyről akit a szobor ábrázol, valamint magáról a szoborról is (alkotó, felhasznált anyag, miből van, az állítás éve.).

Moldován Gellért ismertette a szavazás menetét is: az online szavazás szeptember 18. és november 27. között zajlik az activ.oradea.ro oldalon, amit a városháza honlapjáról (oradea.ro) is el lehet érni az Oradea bugetare participativa menüpont alatt. Moldován Gellért kiemelte, hogy egy e-mail címről csak egy projektre lehet szavazni. A következő szakasz november 28. és december 10. között zajlik majd, ekkor a város különböző negyedeiben, valamint a városházán jelenléti urnás szavazást tartanak.

Elhangzott, hogy az idei részvételi költségvetésben másfél millió lej áll rendelkezésre, minden egyes tervre maximum 100.000 lejt lehet elkölteni ebből a keretösszegből, beleértve az áfát is. A projektek kiválasztása az online felületen leadott és a nyilvános találkozókon kapott szavazatok száma alapján történik majd. „Megkérjük a váradi lakosokat, hogy jöjjenek és buzdítsanak másokat is arra, hogy online és személyesen is szavazzanak a nekik tetsző projektekre” – tette hozzá végezetül Moldován Gellért.

Facebook
Érintő hírportál