Övön alul

Övön alul

Olvasom a román nyelvű megyei sajtóban, hogy Érbogyoszlóban politikai fronton folyamatosan zajlik az élet. Nagy baj az, amikor a „káder” nem veszi tudomásul, hogy a községházát nem lehet csak úgy „berántani”, mint egykoron a traktort, bár szó, ami szó, ez egyre kevesebbet nyom a latban az Érmelléken, főleg az elmúlt évtizedben, amikor a politikai grundokon egyre többen rúgnak olyanok labdába, akiknek gőzük sincs a játékszabályokról, és ott gyomrozzák az ellenfelet, ahol érik. Mert ugye a politikában mindent szabad. A bíró meg akkor sem fütyül, ha látja, mert miért is fütyülne, ha a meccs már jó előre meg van bundázva. Mint ahogyan a közelmúltban is említettük, a szürke kis Érmelléket még az ág is húzza, nem elég a munkanélküliség, az eladósodás, az emigráció, még olyan községi vezetőket is támogat a tulipános párt, akik tesznek is róla, hogy ne csak a politikai ellenfeleiket tegyék tönkre, de folyamatosan szítsák a lakosság köreiben is az ellentéteket, mert a káder így érzi biztonságban ülepe alatt a bőrfotelt. A Bihoreanul írta a napokban, hogyan ütötte övön alul független politikai ellenfelét a 2020-as helyhatósági választásokon Kócza István érbogyoszlói polgármester.

A vezérpárt által politikailag vakvágányra húzott Vékony Mihály egykori községi gazda 2016–2020 között önkormányzati képviselőként szolgálta a bogyoszlói és az albisi közösséget, mikor tavaly nyáron úgy döntött, megpróbálja függetlenként megnyerni a lakosság bizalmát és a községházát. Csakhogy éveken keresztül a Bihar Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság konzultánsaként kereste a kenyerét, amit fel is tüntetett a leadott dossziékban, sőt a vagyonnyilatkozatában is. Nem is jelzett vissza senki semmilyen rendellenességet a választásokig, de Kócza, biztos, ami biztos alapon feljelentette Vékonyt az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnél (ANI), hogy nézzenek már utána – ha már Bukarestből ennyire elhanyagolták eme kriminális bűncselekmény kivizsgálását – mekkora förtelmes átverés, álnok csalás forog fenn Érbogyoszlóban. Hisz Vékony a megyei hivatalbeli munkája mellett nem átallt minden tanácsülés után a községi kasszából is  zsebre vágni 200 lejt.

Nem volt mit tenni, az ügynökség kénytelen volt vizsgálatot indítani Vékony ellen, elbocsátani konzultánsi állásából, sőt bűnügyi eljárást is kezdeményezett ellene. Az övön aluli ütés persze Kócza biztos befutását szolgálta, és valószínűleg a választásokra tartogatta, amivel csak saját személyét becsülte alá, mint minden komplexusos politikus, aki fél az esetleg többre tartott ellenlábasától.

Hát így működnek mifelénk a megmérettetések, amelyek sajnos mindig a politikailag manipulálhatóbbak javára dőlnek el.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál