Pandémiás és simlis Varadinum

Pandémiás és simlis Varadinum

Aki a világhálón próbálja megkeresni a Festum Varadinum hiteles történetét, egyetlen helyen nem talál meg mindent. Udvardy Frigyes A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája című monumentális összeállításában ezt olvashatjuk a rendezvény kezdeteiről: „A Festum Varadinum ünnepségsorozatot mintegy 50 év szünet után támasztotta fel Nagyvárad polgársága. Első alkalommal 1992-ben a kezdeményezők Tőkés László és Tempfli József püspökök, a helyi RMDSZ vezetői és a szerveződő civil társadalom, valamint az értelmiség jeles képviselői voltak. Az ünnep kifejezett és megfogalmazott célja a nagyváradi magyarság összefogása, emlékezés a múltra, s emellett, a romániai magyarság sajátos helyzetéből fakadóan, a többi Nagyváradon élő nációval való barátságos együttélés kialakítása. Az esemény nyitó éve egybeesett a Szent László által alapított Várad 900 éves jubileumával, az alapító magyar király szentté avatásának 800. és a török alóli felszabadulás 300. évfordulójával. 1992. január folyamán az ünnepségsorozat szervezésére Varadinum néven kuratórium alakult, május 10-én a Vártemplomban tartott ökumenikus istentisztelettel pedig megkezdődött az ünnepségsorozat.”

Mire az ezredforduló küszöbére értünk, az időközben romániai politikai versenypárttá és kormányzati tényezővé vált RMDSZ a saját kampányrendezvényévé változtatta és szűkítette (szerintük tágította) a Varadinumot, mondhatni államosította, hiszen 2000. május 8-án bejegyezte saját pártalapítványát Varadinum Kulturális Alapítvány néven, ami aztán apránként lenyúlta a rendezvényt. Ma már az elindulás érdemét is maguknak tulajdonítják a párt politikusai, és azt hirdetik, hogy „az alapítvány 9 tagú kuratóriuma 2001. október 1-jén alakult meg, mely feladatának az 1992-ben elindult Festum Varadinum ünnepségsorozat évenkénti sikeres megrendezését, a nagyváradi magyar kulturális és szellemi értékek megtartását, védelmét és fejlesztését tartja”. A cégjegyzékben mindenesetre az szerepel, hogy az alapítványt 2001. november 23-án jegyezték be, és manapság a nagyvárad-újvárosi Damjanich utcában székel (Str. Simion Bărnuţiunr. 14). Ezzel szemben az erdélyi magyar civil szervezetek egyik-másik nyilvántartásában 2000 van feltüntetve mind alapítási, mind bejegyzési évként, felelős személyként (elnökként) pedig hol Bíró Rozália volt váradi alpolgármester, bukaresti parlamenti képviselő, hol Koncsek Vadnai Zita volt hegyközcsatári polgármester, pártmindenes, miközben a sajtó Szabó Ödön parlamenti képviselőt, az RMDSZ megyei vezetőjét futtatja a rendezvénysorozat állandó főszervezőjeként, porondmestereként.

A titokzatos alapítvány mindenesetre évről évre megszervezte és lebonyolította az eleinte egyhetes, majd kéthetesre bővített, mára egyhónaposra nyúlt „kulturális fesztivált”, ami mögül sem a történelmi egyházak, sem a civil szervezetek nem mertek kihátrálni annak pártossá vált jellege dacára. Ami az utóbbiakat illeti, nem is tehették, hiszen a Bihar megyei, nagyváradi „civil szférát” valójában az RMDSZ tartja lélegeztetőgépen, a romániai és magyarországi támogatások leosztásával. A Varadinum maga pedig mára az RMDSZ politikusainak, aktivistáinak és lekötelezettjeiknek dzsemborijává vált, egy tágabb vagy szűkebb körű kampányrendezvénnyé – de erről aligha tehetnek azok, akik valóban a váradi, bihari magyarság kulturális értékeinek felmutatására és megőrzésére törekednek, az ilyenkor óhatatlanul is feltörő sok talmi és bóvli közepette…

Ha már lélegeztetőgép: az ismert pandémiás viszonyok miatt a sorrendben 29. Varadinumot 2020 tavaszán előbb csak „elhalasztották”, aztán már meg sem rendezték. A 30., jubileumi fesztiválról pedig azt hirdették ez év elején a „világsajtóban”, hogy „2021-ben a Festum Varadinum rendezvénysorozat, a kuratórium 2021. január 14-i döntése értelmében, amennyiben a járványügyi helyzet megengedi, 2021. május 9–23. között kerül megrendezésre”. Pár nappal ezelőtt pedig ugyanezt propagálták, holott tudták jól, hogy az év eleje óta semmi sem változott, szinte ugyanazok a korlátozások vannak érvényben a koronavírus-járvány miatt.

Erre, mint derült égből a gumibot, az RMDSZ-sajtó szenzációs hírrel állt elő május 3-án, azaz tegnap: „Elkezdődött a Varadinum ünnepi hónap” (Forrás: Erdély TV). Idézzük az elejét: „A magyar történelmi egyházak, oktatási és kulturális intézmények, civil szervezetek, az RMDSZ-szel közösen idén is megszervezik a Festum Varadinum rendezvénysorozatot. Bár a legnagyobb szabadtéri események és a majális elmarad, egy hónap alatt számos kulturális és egyházi program közül válogathatnak az érdeklődők. A hagyományokhoz híven a nagyváradi római katolikus egyházmegye Szent László zarándoknapjával kezdődött el a nagyváradi magyarság legnagyobb kulturális rendezvénysorozata, a Festum Varadinum. A jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel a szervezők rendhagyó módon egy hónaposra bővítették a rendezvényt, amelyben egyházi és kulturális programok, könyvbemutatók, konferenciák, iskolai események és színházi előadások is helyt kapnak.” Következtek Szabó Ödön„programkurátor” semmitmondó, ám annál zavarosabb ajánlómondatai, de e lényeg: egyhónaposra bővül… a semmi, mivel konkrét programmal, forgatókönyvvel, ajánlatokkal sem a helyi, sem az „országos” sajtó nem rukkolt ki. Csak annyit tudhattunk meg, hogy a május 2-án a nagyváradi római katolikus székesegyház parkjában a Szent László Egyházmegyei Zarándoknap alkalmával megtartott szentmise az valójában a 30-ik (vagy de facto a 29-ik?)  Festum Varadinum nyitórendezvénye volt. Vagyis azzá ütötték, így utólag. S hogy egy ilyen kínos átminősítés ne ismétlődjön meg, azt már most kijelentette a főkurátor, hogy a „fesztivál” május 30-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület programjával zárul. De hogy addig mi lesz, azt csak maguk a szervezők és a bennfentesek tudják…

R. B. M.

Facebook
Érintő hírportál