Partiumi zászlóbontás és az autonómiatanács alakuló ülése Székelyhídon

Partiumi zászlóbontás és az autonómiatanács alakuló ülése Székelyhídon

Január 16-án, szombaton, mintegy ötven ember jelenlétében Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Csomortányi István, a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) alelnöke ünnepélyes keretek között átadta Székelyhídnak és Érolaszinak a Partium zászlaját.
Az eseményt megelőzően Rhédey Emília, a székelyhídi Néppárt elnöke köszöntötte a vendégeket és az egybegyűlteket, Rákóczi Lajos egykori Bihar megyei parlamenti képviselő személyében pedig az 1989-es utáni időszakból Székelyhíd első polgármesterét.

qw1A köszöntő beszédet követően átadta a szót Szilágyi Zsolt országos elnöknek, aki a legutóbbi kolozsvári sajtótájékoztatójához hasonlóan kifejtette a Néppárt álláspontját a közelgő helyhatósági és az őszi parlamenti választásokat illetően. Szilágyi ezúttal is hangsúlyozta: a Néppárt választási pártban gondolkodik, szem előtt tartva a szórványvidék helyzetét, ugyanakkor a tömbben élő magyarság politikai versenyét tartja méltányosnak és igazságosnak. Szilágyi vázolta a politikai alakulatának kezdeményezését és javaslatait a választási párt, illetve a magyar képviselet maximalizálásának érdekében, valamint dióhéjban beszámolt a Kelemen Hunorral való decemberi találkozóról is, ahol az egyeztetések folytatásában állapodtak meg, mely egyeztetésekre még e hónap folyamán sor kerülhet.

104_6708 104_6719Csomortányi István elsőnek a 2013-ban alakult Partiumi Autonómia Tanács céljairól tett említést, mely szerveződés egy olyan terület autonómiájáért kíván fellépni, mely Bihar és Szatmár megyét, valamint Arad, Szilágy és Máramaros megyék bizonyos részeit foglalja magába. A területen mintegy 400 ezer magyar él, akik a lakosság mintegy 30 százalékát teszik ki. Mint mondta, a Partiumnak, hasonlatosan a Székelyföldhöz meg van a maga identitástudata, mely régió az 1659-es erdélyi országgyűlésen elfogadott pecséttel rendelkezik. A Partiumot tehát, mint Magyarország Erdélyhez incorporáltatott részként tartották számon. A pecsétből inspirálódva a Részek zászlaja a négy folyóvizet és a kettős keresztet örökíti meg. A pecséten található jelképek felhasználásával készült és a PAT által tavaly elfogadott zászlót adta át Szilágyi Zsolt és Csomortányi István Székelyhíd, illetve Érolaszi polgári képviseletének.

104_6704Csomortányi egyúttal rámutatott arra is, hogy minden történelmi régiónak joga van az önálló gazdasági élethez, joga van saját adóját úgy felhasználni, ahogy jónak látja, nem pedig Bukarest által kizsigerelve, annak gyarmataként sínylődni.
Az ünnepélyes zászlóbontást megelőzően Rákóczi Lajos Radnóti Miklós és Wass Albert verseit szavalta, a helybéli Szabó József pedig Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményét mondta el.
Az esemény második részében megalakult a PAT székelyhídi sejtje Rhédey Emília elnökletével, alelnökök Fele László és Kiss Piroska, valamint az érolaszi is, amelynek elnöke Kocsis Zoltán, az alelnöki tisztségeket pedig Kécz Lajos és Kécz Erika tölti be.
Az ünnepélyes alkalomnak a Városi Múzeum adott otthont.

                                                                  Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál