Polgári esték – Komlóssy József könyvbemutatója

A Polgári esték rendezvénysorozat keretében mutatják be Nagyváradon Komlóssy József Utolért az idő című kötetét. A könyvbemutatóra március 2-án, szombaton 17 órától kerül sor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi székházában, a Jean Calvin / Kálvin János utca 1. szám alatt.

Komlóssy József székely gyökerekkel rendelkezik, de a Szilágyságban nőtt fel, majd családjával Budapestre költöznek. 1956 őszén a soproni Erdészeti Egyetem diákjaként Kanadába emigrált, 1960-ban Vancouverben erdőmérnöki oklevelet szerzett, majd 1962-ben Svájcban telepedett le. Jelenleg Magyarországon él.

Komlóssy József egész életét a nemzeti kisebbségek problémájának – különösen pedig az erdélyi magyar kisebbség – sorsának szentelte. Részt vett az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága Ceausescu falurombolási politikáját elítélő határozata előkészítésében, alelnöke az Európai Népek Föderális Uniójának (FUEN) és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségvédelmi Társulatnak (SENCE). A moldvai csángók ügyét ő vitte az Európa Tanács elé, többek között neki köszönhető a csángók fakultatív magyar nyelvű oktatásának elindítása. A rendszerváltás utáni Romániában sokat tett a hagyományos székelyföldi erdőtársulások újjászervezésében. Nevéhez kötődik az ukrán-szlovák határon a szögesdróttal kettéosztott magyar falu Kis-és Nagyszelmenc között a kishatárforgalom megnyitása.

A nagyváradi könyvbemutatón Szilágyi Zsolt politológus beszélget a szerzővel és mutatja be Komlóssy József önéletrajzi kötetét.

Facebook
Érintő hírportál