Polgári esték Nagyváradon

Polgári esték Nagyváradon

A Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték nevű rendezvénysorozat következő előadására május 7-én, kedden 18 órától kerül sor a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében, az Ezredévi emléktér / P-ța Libertății 40. szám alatt. Előadást tart dr. Anka László történész, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa Apponyi Albert és az első világháborús béketárgyalások címmel.

Az előadásban szó lesz a nemzetközi kontextusról, melyben a trianoni döntés megszületett. Szó lesz arról, hogy milyen tárgyalási stratégiát fogadott el kormányunk, hogyan „nyelették le” velünk tárgyalás nélkül a trianoni diktátumot, mi módon próbáltunk ellene érvelni (Apponyi védőbeszéde és a titkos tárgyalások), milyen érvek hangzottak el a békeszerződés aláírása mellett, illetve ellene a magyar parlamenti vitában. Mindezeket a békedelegációnk vezető Apponyi Albert személyén keresztül mutatja be vetített képes előadásában az előadó.

A Varadinum ünnepségsorozat keretében sorra kerülő ingyenes előadásra minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

(fotó: archív)

Facebook
Érintő hírportál