Román–magyar szolidaritási egyesület létrehozását jelentette be Tőkés László

Román–magyar szolidaritási egyesület létrehozását jelentette be Temesváron szerdán, az 1989-es népfelkelés kirobbanásának évfordulóján Tőkés László és Gabriel Andreescu.

A „December 15. – A román–magyar szolidaritás napja” Egyesület – a közzétett szándéknyilatkozat szerint – azzal a céllal jön létre, hogy ismertesse el december 15-ét az 1989-es forradalom kitörésének napjaként. Kezdeményezői szerint ugyanis a forradalom azáltal vette kezdetét ekkor, hogy román és magyar nemzetiségűek az őket egyesítő szabadságvágy nevében szolidaritást vállaltak a kommunista diktatúrával és az akkori egyház hatóságokkal szembeszálló Tőkés László református lelkésszel és híveivel.

„Az egyesület azt szorgalmazza, hogy tekintsük a szolidaritás e szimbólumát a közös emlékezet alapértékének, a két közösség kapcsolatának szempontjából pedig iránymutatónak” – áll a szándéknyilatkozatban, melyet Tőkés László mellett Gabriel Andreescu emberi jogi harcos, Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke, Kincses Előd ügyvéd és Szilágyi Zsolt volt parlamenti képviselő, Tőkés László korábbi kabinetvezetője írt alá.

Az egyesület – a kezdeményezők bejelentése szerint – a románokat és a magyarokat a kommunizmussal szembeni ellenállásban egyesítő hagyományból eredezteti magát. „Szimbolikus bűncselekménynek” tekinti azt a gyakran hangoztatott manipulációt, hogy a diktatúra bukásához nem az emberek hősies és spontán lázadása vezetett, hanem idegen államok robbantották ki a tiltakozásokat Románia szétszakítása céljával.

A temesvári sajtótájékoztatón Kincses Előd ügyvéd közölte, hogy az egyesület bejegyzésével kapcsolatban máris nehézségek adódtak. Amikor ugyanis az Igazságügyi Minisztérium illetékes hivatalában megpróbálták lefoglalni a nevet, azt a választ kapták, hogy forduljanak a kérés véleményezése céljából a kormány főtitkárságához. Gabriel Andreescu hatósági visszaélésnek tulajdonította a névfoglalás elutasítását.

A bukaresti politológus, egyetemi tanár azt is kezdeményezte, hogy – ha megtörténik a bejegyzés – az egyesület is kérje a belépését abba a perbe, amely Tőkés László visszavont román állami kitüntetése ügyében zajlik. Szerinte ugyanis a kitüntetés megvonása támadás azon szimbólumok ellen, amelyek képviseletére az egyesület létrejött.

Romániában 1989. december 15-én indult meg a Tőkés László temesvári lelkipásztor melletti szolidaritástüntetés, mely december 16-án Ceaușescu- és kommunizmusellenes tüntetéssé alakult. A kommunista hatóságok december 17-én a népbe lövettek Temesváron, 20-án azonban a hadsereg már fraternizált a tüntetőkkel. A népfelkelés december 21-én terjedt át több erdélyi városra és Bukarestre, ahol szintén a lázadókra lövetett a Securitate. A kommunista diktátor hatalma 22-én dőlt meg, igaz, már akkor megindult egyfajta hatalomátmentés és restauráció, hiszen a kommunista párt másodvonala és a titkosszolgálatok vették át a kezdeményezést és a „demokratizálás” irányítását.

A rendszerváltás évfordulója nem számít hivatalos ünnepnek Romániában. Temesváron december 16. és 20. között, Bukarestben december 21–22-én tartanak hivatalos megemlékező rendezvényeket a helyi és állami hatóságok, ezzel is háttérbe szorítva a decemberi 15-én történteket, Tőkés László és a temesvári magyarok szerepét, akik ezen a napon minden évben koszorúk elhelyezésével is megemlékeznek az 1989-es eseményekről, az áldozatokról és az azóta elhunyt forradalmárokról.

Forrás: ehir.ro

Facebook
Érintő hírportál