Romániában kedden is folytatódtak a tüntetések a járványszigorítások ellen (videó)

Romániában kedden is folytatódtak a tüntetések a járványszigorítások ellen (videó)

Romániában kedd este az ország 71 településén folytatódtak a tüntetések a járványügyi korlátozások ellen.

A román kormány nem vonja vissza a vasárnap óta hatályos – a korábbiaknál szigorúbb – járványügyi intézkedéseit, amelyek ellen már hétfőre virradóra tiltakozó megmozdulások szerveződtek országszerte.

Napközben már ezrek tüntettek az ellen, hogy az eddiginél két órával korábban kezdődik a kijárási korlátozás, és a boltoknak is korábban kell bezárniuk azokon a településeken, ahol az átlagosnál gyorsabban terjed a vírus.

Az egyik tüntető azt mondta, követelik a polgári jogok tiszteletben tartását, ami a demokráciát érintő kérdés minden országban, nemcsak Amerikában, hanem Romániában is. Szeretne végre egy olyan államot, amely nem elnyomó – tette hozzá. Egy fiatalember pedig arról beszélt, hogy szabadságot és igazságot akarnak, elegük van a korlátozásokból. Szerinte a járvány okozta gondokat egy teljes év alatt sem sikerült megoldania a kormánynak, még az oltással együtt sem.

A békés demonstrációk estére erőszakba fordultak, a román hírcsatornák szerint ez a szélsőjobb tüntetésein is rendkívül aktív focidrukkerek műve volt. A rendőrség majdnem 190 embert vett őrizetbe.

A csendőrség szerda virradóra 644 bírságot szabott ki megközelítőleg 370 ezer lej értékben. Brailán 17 tüntetőt állítottak elő, akik szerda hajnalban kövekkel dobálták meg a csendőröket és járműveiket: ellenük garázdaságért indult eljárás. A csendőrség közleménye arra is kitér, hogy „nem vértócsa, hanem egy vörös sál” látható azon a videofelvételen, amely egy csendőrautó mellett fekvő tüntetőről készült, és amelyet a közösségi médiában a csendőri brutalitás bizonyítékaként terjesztettek. A csendőrség cáfolta, hogy mentőt kellett volna hívni az illetőhöz, akire előállítása után a rendőrség 1950 lejes bírságot szabott ki különböző kihágásokért.

Román hírforrások beszámolója szerint Craiován 300 futballszurkoló is tiltakozott a járványügyi megszorítások ellen a stadionok megnyitását követelve, közülük többen a járványügyi operatív törzs döntéseit kommunikáló  Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkárról készült nagyméretű fotókat gyújtottak meg egy improvizált emelvényen.

(forrás: euronews)

Facebook
Érintő hírportál