Saját politikai bűnözőit menti a román kormány

Saját politikai bűnözőit menti a román kormány

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke, június 14-én tartott sajtótájékoztatót a Néppárt nagyváradi székházában. Az esemény napirendjén szerepelt a Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) megmentésére indított aláírásgyűjtés, a Bihar megyei autópályák ügye, valamint a közigazgatási törvénykönyv módosítása is.

Aláírásgyűjtés a magyar orvos- és gyógyszerészképzésért

Mint ismeretes, a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetemet a Petru Maior Egyetemmel akarják egyesíteni, amely a MOGYE teljes beolvadását és megszűnését jelentené. Ennek megakadályozásáért, május 10-én, az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös petíciót indított, amelyet úgy online, mint a Néppárt és az EMNT irodáiban is alá lehet írni.

Csomortányi elmondta: az akció óriási sikert ért el már az aláírásgyűjtés első hetében is, amikor több mint tízezer elektronikus és papír alapú kézjegy gyűlt össze. „A MOGYE 1945-ben jött létre, pótolva a Kolozsváron megszüntetett magyar orvosképzést, amely újfent bizonyítja: a magyar orvosi képzés egy szerzett jog, amelyről nem mondunk le” – jelentette ki Csomortányi. A sajtótájékoztatón elhangzott: elképzelhető lenne, hogy egy teljesen új felsőoktatási intézmény jöjjön létre, amely idővel egy erdélyi magyar orvosi egyetemmé válhatna, azonban az intézmény akkreditációjához legalább tíz év szükséges. „A legegyszerűbb megoldás az volna, ha a MOGYE megőrizné önállóságát, és azon belül létrejöhetne az orvosképzést magyar nyelven folytató kar, és ez válna azután önálló intézménnyé. Ezért az önállóságért harcolunk” – mondta a néppárti politikus.

Nem létező autópályák Bihar megyében

„Tizenöt év telt el azóta, hogy elkezdődött a Bors–Berettyószéplaki autópálya építése, azonban mindmáig egyetlen kilométert sem adtak át, így ismételten egy tipikus, romániai történettel van dolgunk” – mondta Csomortányi István. Mint ismeretes, tavaly júliusban tették le az M4-es autópálya magyarországi szakaszának alapkövét, amely elérné a Nagyváradtól alig 10 kilométerre lévő országhatárt. A romániai szakasz mihamarabbi kiépítéséért 2017. őszén szervezett kerékpáros figyelemfelkeltő akciót az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete és a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége. A tüntetés után a szállításügyi miniszter megígérte: tavasszal elkezdődnek a munkálatok. Február végén lezárult a kivitelezési munkák közbeszerzési szakasza, azóta azonban semmilyen előrelépés nem történt. „Amennyiben nyáron sem lesz semmilyen változás, marad a beígért kamionos, útlezárásos tüntetést a Nagyvárad–Margitta útszakaszon” – közölte Csomortányi. A magyar állam 2020-ig tervezi befejezni az magyar oldalon épülő autópályát, amelynek végpontja nem fog tudni csatlakozni a Nagyváradról kimenő gyorsforgalmi bekötőút végpontjához, ha nem épül meg az összekötő autópályaszakasz. „Habár sikertörténetként közölték a helyi sajtóban, hogy ideiglenes határátkelő nyílik a magyarországi autópályaépítéshez tartó, sódert szállító teherautók számára, nem elfelejtendő: senkit nem tehermentesít, ha a határ ezen oldalán nem történik semmi” – közölte Csomortányi.

A politikusbűnözők magukat mentenék

A közigazgatási törvénykönyv módosításain kívül a büntetőtörvénykönyv végrehajtására vonatkozó szabályok is módosulhatnak. „A helyzet elképesztő: az ország összes gazdasági mutatóját, egy év alatt, soha nem látott negatív irányba rontotta a PSD-kormány. Ahelyett, hogy a növekvő inflációt, az államháztartási hiányt orvosolnák, a büntetőtörvénykönyv paragrafusainak enyhítésével foglalkoznak” – ismertette a tényeket a néppárti politikus. A javaslatok és tervezett változtatások nem csupán az ítéletek mértékét csökkentenék, de utat nyitnának a tovább szaporodó korrupciós ügyek alóli felmentő kiskapuknak is. A Dragnea-paragrafusként ismert 453. cikkely módosítása egyike a tervezett változtatásoknak, mely lehetővé teszi majd a jogerős, végleges ítéletetek felülírását és új eljárás indítását. Ez könnyedén vezethet a két éves börtönbüntetésre ítélt szocialista pártelnök tisztára mosásához.

Az új szabályozás megnehezítik az őrizetbevétel feltételeit is, mellyel teret engednek a bűnelkövetők számára a bizonyítékok eltüntetésére, vagy a tanúk befolyásolására, mint ahogyan arra nem egy példa már az eddigiekben is volt. A számos, az igazságszolgáltatást nehezítő módosítás közül az egyik legbotrányosabb, hogy a következőkben az ügyészeknek 10 napon belül írásban kell majd értesíteniük a gyanúsítottakat arról, hogy ellenük nyomozás zajlott. A felháborító, hogy a tervezet készítői a valóban szükséges és igazságos módosítások közé rejtik a bűnözőket segítő változtatásokat, hiszen például azzal mindenki egyetérthet, hogy a hatóságok törvénytelenül senkit ne hallgathassanak le, vagy figyeljenek meg, mely szintén része a csomagnak, melyet hét elején fogadott el a román szenátus. „A módosítások bizonyítják, hogy a kormány a katasztrofális gazdasági állapotban lévő lakosság helyett saját politikusbűnözőit akarja menteni és megpróbálja őket kivonni az igazságszolgáltatás és a büntetés végrehajtás alól. Az is ugyanolyan bűnös ebben a helyzetben, aki cinkosként, úgymond kívülről támogatja továbbra is a jelenlegi román kormányt” – zárta mondandóját Csomortányi.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

 

Facebook
Érintő hírportál