Sikerrel zajlott Szilágyperecsenben a harmadik hagyományőrző és kézműves nap

Több mint nyolcvan gyermek töltötte meg a szilágyperecseni művelődési ház épületét az augusztus 31-én harmadik alkalommal megrendezett hagyományőrző és kézműves nap alkalmából. A szervező ezúttal is a Szilágysági Gazdák Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács volt. 

A résztvevő hat és tizennégy év közötti gyerekek ötféle foglalkozáson vehettek részt. Az érdeklődők kipróbálhatták a korongozás és a kerámiafestés rejtelmeit a Csibi Csaba, és Csibi Márta vezetése mellett. A fafaragás iránt érdeklődőket  Lugosi András fafaragó avatta be a szakma rejtelmeibe, míg a kisebbek a gyöngyfűzés alapjaival ismerkedhettek Lugosi Erzsébet irányítása mellett.

Nem maradt el a néptáncoktatás sem, Rózsa Róbert és Rózsa Etelka szakavatott vezetésével a saját kultúrájuk népzenei és néptánc alapjaival ismerkedhettek meg a gyerekek, az oktatást pedig népi gyermekjátékok szinesítették. A jó hangulatú napon mindenki megtalálhatta a neki éppen testhezálló foglalkozást, egy valóságos időutazáson véve részt, hiszen a résztvevők csupa olyasmivel foglalkozhattak, ami még száz éve is magától értetődően a vidéki emberek hétköznapjaihoz tartozott.

A szervezők nevében Darabont Attila, a Szilágysági Gazdák Egyesülete alelnöke köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítségével az értékteremtő és hagyományőrző nap megvalósulhatott, külön kiemelve a magyar kormány anyagi támogatását, mely a Bethlen Gábor Alapon keresztül valósult meg, és reményét fejezte ki, hogy jövőre is sikerül megszervezni a magyar önazonosság megőrzésében fontos szerepet játszó eseményt.

 

Facebook
Érintő hírportál