Szabadlábon a „székely terroristák”?

Szabadlábon a „székely terroristák”?

Jó  hír járta be a magyar glóbuszt: feltételesen szabadlábra helyezhetik a koncepciós per áldozataiként börtönben sínylődő székely fiatalembereket.

„A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátásáról döntött a Brassói Bíróság. Székelyföld-szerte többször is tüntettek, kérve a terrorper elítéltjeinek szabadon bocsájtását. A szerdán, illetve csütörtökön kimondott elsőfokú ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. Az ítéletek nem jogerősek, a hivatalos közlés utáni három napban az ügyészség fellebbezést nyújthat be ellenük” – áll az MTI hírében.

Mint ismeretes Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi vezetőit 2018. július 4-én – megjegyzem: koholt vádak alapján – ítélte egyenként öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, a vád: terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás.

Mielőtt átadnánk magunkat az örömnek, jegyezzük meg: a fiatalemberek 2020 májusa óta már négy alkalommal kérték a feltételes szabadlábra helyezésüket. Beke István eddigi kéréseit rendre elutasították a bíróságok. Szőcs Zoltán szabadon bocsátását pedig két esetben, az ügyészség fellebbezése után, másodfokon akadályozta meg a törvényszék.

A dolgok logikájából adódóan – mint már jeleztem: koncepciós perrel van dolgunk – valószínűleg most sem lesz másként: az ügyészség újfent fellebbezni fog. A végső döntés – bár vannak még csodák – könnyen előrelátható. Vigasztalásként: hét hónap múlva amúgy is lejár a büntetésük… És akkor utólag nem kell senki előtt hálálkodniuk.

Az eset rávilágít arra a védtelenségre, kiszolgáltatottságra, amivel közösségünk tagjai a hasonló esetek előtt állnak, áldozatul odavetve mindenféle titkos és nem titkosszolgálati cselszövésnek. És nem segíthet rajtuk sem politikai közbenjárás, sem diplomáciai erőfeszítés.

Szentgyörgyi László / Pesti Srácok

Facebook
Érintő hírportál