Szacsvaysok a Bocskaiban

A Szacsvay Imre Általános Iskola előkészítő osztályos diákjai látogattak el a múlt héten a biharpüspöki Bocskai István Közösségi Házba.

Mint korábban már beszámoltunk róla, a Bocskai István Közösségi Házat az Érmelléki Gazdák Egyesülete kapta meg használatra a nagyváradi önkormányzattól. A Közösségi Házban az Egyesület a munkájához szükséges irodákat rendezett be, innen szervezik a heti két nagyváradi termelői vásárt, illetve az Egyesület sok más programját is. E mellett természetesen minden civil, közösségi, kulturális kezdeményezést támogatnak, külön figyelmet fordítva a biharpüspöki lakosokra. Az elmúlt hetekben borkóstolót és élőzenés bált is szervezett az Egyesület a Bocskaiban, amit nagy örömmel fogadtak a helyiek és a rendezvényre ellátogatók.

Az épület udvara egy elgazosodott, elvadult kert volt, ezt önkénte, közösségi munkával, a helyi lakosok segítségével takarították ki és hordták el a több tonnányi zöld hulladékot. Immár egy rendbe tett, nagy fákkal, örökzöldekkel teli kert, park várja az udvarra betérőket.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete a közeljövőben ebben a szép kertben is számos programot, tevékenységet szervez. Az Egyesület október közepén, a Bethlen Gábor Alap támogatásával indította el azt a programsorozatát, amelyben a nagyváradi gyermekeket kívánja megismertetni a vidéki, természetközeli élet szépségeivel. Első alkalommal a bihardiószegi Heit pincészet birtokára utaztattak ki a nagyváradi Csillagocska Református Zeneóvodából közel ötven gyermeket. Itt a szürethez kötődő népi szokásokkal, a szőlőszedéssel, préseléssel ismerkedtek meg a gyermekek.

A program folytatásaként a Bocskai István Közösségi Házba vitték el a Szacsvays diákokat. A gyönyörű őszi napsütésben sok programmal várták a gyermekeket. Elsőként Tica Beatrice, siteri méhész vezette be a kicsiket a méhek csodás világába, megosztva gondolatait a méhek fontosságáról, szerepéről. Az előadást, beszélgetést mézkóstolás és mézeskalács-uzsonna zárta a gyermekek legnagyobb örömére. A folytatásban Szilágyi Éva kézműves, valamint a tanítók és az Egyesület vezetőinek segítségével két típusú madáretetőt is készítettek a gyerekek, amelyeket madáreleséggel megtöltve helyeztek ki a kert fáira. Végezetül még virágültetésre is maradt idő. Nagy József Barna segítségével különböző virághagymákat ültettek el a kis kertészek, hogy majd tavasszal együtt örüljenek a szebbnél szebb virágoknak.

Az Egyesület a jövőben ezt a programsorozatát, de a vásárok, a kulturális rendezvények, képzések és más tevékenységek szervezését is tovább folytatja, élettel töltve meg a Bocskai István Közösségi Házat.

Facebook
Érintő hírportál