Székelyhídon és Gálospetriben is megalakult az Erdélyi Magyar Szövetség helyi szervezete

November 29-én Székelyhídon is megalakult az EMSZ helyi szervezete. Az alakuló gyűlésen Habinyák István, az Erdélyi Magyar Szövetség területi megbízottja az erdélyi nemzeti-polgári oldal egységesüléséhez vezető folyamatot helyezte kontextusba, érintőlegesen ismertetve a polgári oldal eddigi történetét. Helmeczi Tibor, az MPP volt megyei elnöke a maga részéről a két párt egyesülésének jelentőségét emelte ki, hangsúlyozva, hogy így már nem áll fenn az a veszély, hogy a nemzeti oldal szereplőit egymás ellen játsszák ki az ebben érdekeltek.

Az alakuló gyűlésen eredményeképpen a háromtagú elnökséggel felálló új szervezet elnöki tisztét Adonyi Gyula látja el a jövőben, őt alelnökként Bálint-Papp Renáta, illetve Lakatos László elnökségi tag segíti munkájában. Mint az elhangzott, az új szervezet nyitott mindazok előtt, akik pozitív változásokat szeretnének elérni az érmelléki kisváros közéletében, és ezért aktívan tenni is szeretnének.

Gálospetriben az új EMSZ alapszervezet alakuló gyűlésén a helyi probémákat elemezték a megjelentek. Szóba került, hogy általános, Gálospetrit is érintő jelenség az Érmelléken a fiatalok elvándorlása, ami a jól fizető, emberhez méltó életszínvonalat biztosító munkahelyek hiányára vezethető vissza. Felmerült, hogy sokan kénytelenek nagy távolságokra ingázni, helyi, vagy közeli munkahelyek hiányában, hiszen a 2016-ban beígért ipari parkokból sem a közeli Érmihályfalván sem pedig Székelyhídon nem valósult meg semmi. Ugyanakkor nagy gondot okoz a település elszigeteltsége, a tömegközlekedés megoldatlansága is.

A megbeszélést követően megalakult új alapszervezet elnöki tisztségét a jövőben Szűcs Brigitta Krisztina látja el, az alelnöki teendőkkel Sas Gáspárt bízták meg, míg Kiss Károly önkormányzati képviselő elnökségi tagként segíti majd az EMSZ helyi szervezetének munkáját.

Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál