Szent Luca az örömlányok védőszentje is

Francesco del Cossa: Szent Luca

Szent Luca az örömlányok védőszentje is

Szent Luca napja van, így ennek a sokat vitatott egyházi nőalak élettörténetének, személyéhez fűződő hiedelmeknek, babonáknak néztünk utána az európai és a magyar néphagyományokban. Szent Luca az V. század óta tisztelt ókeresztény szűz, aki 304 körül, december 13-án szenvedett vértanúságot Siracusában (város Olaszországban, Szicíliában). Alakja a művészvilágot is gyakran megihlette.

A történet szerint Luca szüzességet fogadott titokban és a hozományát szétosztotta a szegények között. Ez nem nagyon tetszett a vőlegényének, aki a hozományra igencsak féltékeny volt. Ezért feljelentette Lucát, hogy keresztény lett, ami az akkori időkben nagyjából halálbüntetéssel járt. Mivel a bíróságon Luca nem mutatott hajlandóságot a házasságra, ezért a korban szokásos módon, prostitúcióra ítélték. Ám isteni csoda folytán, nem bírták elmozdítani a helyéről. Ezután megkínozták és megölték. Luca így lett az utcalányok védőszentje. Fényt jelentő neve miatt a vakok és szembetegségben szenvedők jótevője, a kegyetlen kínzások miatt pedig az éles szerszámmal dolgozók védője. Nálunk boszorkányságairól, szerelmi jóslatairól ismert, Nyugat-Európában a prostituáltak védőszentjének, a skandináv országokban a fény királynőjének tartják. (Főoldalon: Paolo Veronese: Szent Luca utolsó áldozása) 

Facebook
Érintő hírportál