Szilágyi Zsolt az Európai Szabad Szövetség elnökségi tagja lett

Az európai regionalistákat és autonomistákat tömörítő Európai Szabad Szövetség (European Free Alliance – EFA), mely pártszövetségként negyvenhét tagpártot számlál, a Spanyolországhoz tartozó Gran Canaria szigetén – Las Palmas városában – tartotta soron következő kongresszusát. A tisztújítások rendjén Kelet-Közép-Európából két személyt választottak elnökségi taggá: Patrik Perosa szlovéniai politikus mellett Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt Külügyi és nemzetpolitikai bizottságának elnökét. Szilágyi három évre szóló mandátuma lehetőséget biztosít az erdélyi önrendelkezési törekvések európai szintű képviseletére, valamint az EFA szervezetén belül is széles jogokat garantál a különböző döntéshozatali folyamatokban való részvételhez.

A kongresszuson jelenlevők határozatot fogadtak el, melyben az Európához tartozó szigetek szélesebb körű önrendelkezését kérték, ugyanakkor az Ukrajnában zajló háború kapcsán és a felszólalások rendjén Szilágyi Zsolt elmondta: az Európai Uniónak sokkal nagyobb szolidaritást kellene tanúsítania az Ukrajnával szomszédos és ahhoz közeli országokkal szemben, hiszen Lengyelországot, Szlovákiát, Csehországot, Magyarországot és Romániát fokozott mértékben érinti az Ukrajnából érkező menekülthullám. Az EMNP politikusa szerint az EU-nak nem csak nyilatkozatokkal, hanem konkrét anyagi forrásokkal is segítenie kellene ezeket az országokat.

Az EFA angol tagpártjának javaslatára határozatot fogadtak el, melyben a háborús bűnök kivizsgálását és az Oroszországból érkező energiaimport korlátozását kérik, ez utóbbi kapcsán pedig Szilágy Zsolt megjegyezte: bár egyetértenek azzal, hogy Ukrajnának közelednie kell az Európai Unióhoz, mindent meg kell tenni annak érdekében is, hogy a háború mihamarabb véget érjen. „Nem szabad elfelednünk, hogy az EU-nak komoly adóssága a Nyugat-Balkán országainak integrációja. Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Nyugat-Makedónia nem várhat a végtelenségig, így az EU-nak fel kell gyorsítania ezt a folyamatot” – mondta felszólalásában Szilágyi Zsolt.

Az EFA-kongresszus – az Esquerra Republicana de Catalunya (a katalán kormánypárt) javaslatára – határozatban kérte az Európai Bizottságot, hogy szabjon felső határt a gázáraknak, valamint szorgalmazták, hogy a tagállamokkal közösen az Európai Bizottság fogadjon el egy intézkedéscsomagot, amely az EU-tagállamok alacsony jövedelemmel rendelkező háztartásainak nyújtana segítséget az energiaárak drámai drágulásából következő krízisben.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál