Szolidaritásunk töretlen: a határok feletti nemzetegyesítés összeköt!

Szolidaritásunk töretlen: a határok feletti nemzetegyesítés összeköt!

Ahogy 2017 őszén a kárpátaljai magyar közösséget súlyosan diszkrimináló ukrajnai oktatási törvény esetében, vagy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházának idei megtámadásakor, úgy az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége most is szolidaritását fejezi ki a kárpátaljai magyarság mellett, amikor újabb provokáció éri közösségüket az ukrán államvezetés részéről – ez alkalommal a könnyített honosítási eljárás és a kettős állampolgárság megszerzéséhez szükséges eskütétel miatt.

Mint ismeretes, Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter felvetette a beregszászi magyar konzul kiutasítását, miután egy – feltehetőleg az ukrán titkosszolgálat által megrendelt és/vagy legyártott – rejtett kamerás felvétel került ki egy beregszászi konzulátuson megtartott, magyar állampolgársági eskütételről. Klimkin az európai normák szerint elfogadhatatlan, sértő módon nyilatkozott az eseményről, valamint Magyarországi beregszászi konzuljáról, kiutasításának belengetésével pedig nem csak a magyar külpolitikát, de a teljes kárpátaljai magyar közösséget is megsértette.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége elutasít minden olyan törekvést, mely a Kárpát-medencei magyarság megfélemlítésére irányul, ugyanakkor hangsúlyozzuk: egyetértve Szijjártó Péter magyar külügyminiszter nyilatkozatával, a kettős állampolgárság intézményét az Európai Unióban elfogadott gyakorlatnak tekintjük, mely semmilyen módon nem jelent veszélyt a szomszédos államok integritására és stabilitására nézve.

Magyarország nemzeti kormányának jóvoltából létrejöhetett 2010-ben – a könnyített honosítási eljárás révén – a nemzet határok feletti egyesítése, mely nem csak egy egyszerű jogi aktus, de alkalmas arra is, hogy évtizedes történelmi traumákat gyógyítson. E lehetőségnek köszönhetően a magyar állampolgárok – éljenek bárhol a Kárpát-medencében – közjogi értelemben is megtapasztalhatják az összetartozás érzését, így különösen fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy ez teljes közösségünk iránti felelősséggel is jár, így minden körülmények között szolidaritást vállalunk azokkal, akiket magyarságuk miatt sérelem vagy támadás ér. Ennek szellemében biztosítjuk támogatásunkról kárpátaljai magyar testvéreinket.

Magyarnak lenni jó!

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége

(Fotó: karpathir.com)

Facebook
Érintő hírportál