Ténykérdés, minden készen áll a megyét jelenleg vezető pártok leváltására

Ténykérdés, minden készen áll a megyét jelenleg vezető pártok leváltására

Szűk másfél hónappal az önkormányzati választások előtt immár nyilvánosságra került minden párt megyei jelöltlistája. Mint ismert, a Néppárt fő Bihar megyei jelöltjei Zatykó Gyula és Szilágyi Zsolt, előbbi polgármesteri tanácsadóként három sikeres és munkás évvel a háta mögött a megyeszékhely magyar alpolgármesteri helyének visszaszerzését célozza meg, míg Szilágyi Zsolt gazdag tapasztalatait és kapcsolati tőkéjét kamatoztatva a megye tanácselnöki pozícióinak megmentéséért száll síkra. Késéssel ugyan, de mára ismertté vált a másik magyar párt fő jelöltjeinek kiléte is.

Ugyanakkor külső szemlélő számára szokatlan fordulatot vett a román pártok jelöltállítási folyamata, hiszen a jelöltlisták leadását alig két héttel megelőzően született meg a döntés, Ilie Bolojan eddigi váradi polgármester megyei tanácselnökjelölt lesz és a megyeszékhelyet eddigi alpolgármesterére, Florin Birtára hagyja. Egyértelmű, hogy az a forgatókönyv valósul meg, amire a Néppárt már régen figyelmeztetett: a liberálisok le fogják váltani az eddig a megyét vezető PSD-RMDSZ koalíciót. Ezért is helyezik át a román szavazók között legnépszerűbbnek számító Bolojant a megyei lista élére, hiszen ezzel plusz szavazatokat hozhatnak a megyei tanács átvételéhez.

Ugyanakkor kevésbé ismert tény, hogy az új szabályok szerint a megyei tanácselnököt a választásokon első helyen szereplő párt adja majd, így kész tényként borítékolható a valamennyi mérés szerint 40% fölött teljesítő PNL jelöltjének, a jelenlegi váradi polgármesternek a megyei győzelme.

Magyar szempontból egyáltalán nem közömbös, hogy a közösségünk sorsát a PSD süllyedő hajójához kötő eddigi magyar vezetők ebben a képletben semmilyen módon nem szerepelnek. A négy évvel ezelőtti rossz döntés miatt az a veszély fenyeget, hogy a bihari és a nagyváradi magyarság 2024-ig teljesen kiszorul immár a nagyváradi után a megyei a döntéshozatalból, és négy éven keresztül az előző időszaknál is kevesebb forrás jut majd a magyar többségű régióknak és településeknek. Az amúgy is forráshiánnyal küszködő, elhanyagolt és a jól fizető munkahelyek híján valós népességmegtartó erőt nélkülöző magyar önkormányzatok nem lesznek képesek megakadályozni az erősödő elvándorlást, közösségünk drámai megroppanását. Ezt a vészterhes forgatókönyvet csakis a Néppárt sikeres választási szereplése akadályozhatja meg, mely siker egyúttal bebiztosítja a magyar jelenlétet a megyei tanács valamint a megyeszékhely önkormányzata tekintetében. A cél visszaszerezni Nagyvárad magyar alpolgármesteri helyét és minden nehézség ellenére is megtartani a magyar jelenlétet a megye vezetésében.

A Néppárt politikusaira – amennyiben a választók bizalmat szavaznak jelöltjeinknek – számos olyan sürgető feladat és tennivaló vár, melyek megoldása nem tűr halasztást. Számos olyan fontos, a magyar közösséget a legközelebbről érintő projekt van, amely vagy el sem kezdődött igazán, vagy csak az ígéretek szintjén létezik. A teljesség igénye nélkül, ilyen sorsdöntő fontosságú feladat az Érmellék és dél-Bihar kisvárosaiban létrehozandó ipari parkok ügye, mely egyúttal a stratégiai fontosságú munkahelyteremtési program első lépése is, a földgázhálózat mielőbbi kiterjesztése a magyarlakta vidékekre, oktatási hálóztunk megőrzése és továbbfejlesztése, az emberi fogyasztásra alkalmas ivóvíz évtizedek óta húzódó problémahalmazának megoldása, a tiszta víz eljuttatása minden magyarlakta településre, a csatornahálózat kiterjesztése és sorolhatnánk.

A jelen körülmények között leszögezhetjük, hogy helyes volt a Néppárt stratégiája, mellyel felvállalta a magyar képviselet megmentését Nagyváradon, és a hálátlan és nehéz párbeszéd, valamint az közösségünk ügyei mentén történő együttműködés kialakítását a hamarosan hatalmi pozícióba kerülő PNL-vel, és ennek a kapcsolatnak fenntartását az elmúlt négy nehéz évben. Időközben  a Magyar Polgári Párttal közösen sikerült megteremtenünk az új magyar egységet, és számos független jelölttel is sikerült megállapodást kötnünk. Egyre nagyobb tehát a kialakuló új magyar összefogás támogatottsága, hiszen sokan látják, hogy szükség van a jó irányú váltásra közösségünk életében. A Néppárt éppen ezért arra kér mindenkit, hogy a közelgő önkormányzati választásokon éljen állampolgári jogával, menjen el választani, és szavazzon a Néppárt színeiben és a Néppárt támogatásával induló új magyar egység jelöltjeire.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete

Facebook
Érintő hírportál