Testi-lelki feltöltődés a Szűzanya oltalmában

Két napos kirándulást szervezett az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete Moldován Gellért Lajos elnök vezetésével Csíksomlyóra és Gyimesbükkbe, az ezeréves határhoz, 2022 októbere első hétvégéjén. Az oda-vissza kilencszáz kilométeres út igazi feltöltődést jelentett a résztvevőknek. 

A túra résztvevői közül többen is voltak már Csíksomlyón a pünkösdi búcsú alkalmával, amikor hatalmas tömeg van, de sokan vágytak egy olyan kirándulásra, amikor nyugodtan fel lehet jutni a Szűzanya lábához és ott imádkozni a családért, barátokért és saját magukért. A nagyváradi csapat szerencsésen megérkezett úticéljához, és a program szerint első útjuk a nyeregbe vezetett. Ott alkalmuk volt megcsodálni az oltárt, az üres teret, az azt övező természeti környezetet, melynek nagysága és szépsége mindenkit lenyűgözött.

A nyereg háttérben az őszi színekben pompázó erdő festmény módjára keretezte a szent helyet. A csapat meglátogatta az 1300-ban épült Salvator (Megváltó) kápolnát, és előtte a kőkeresztet, melyet a gyergyóalfalvi hívek állítattak 1567-ben, az első pünkösd szombatján megtartott búcsú emlékére, amikor István papjukkal gyalog idáig elzarándokoltak.

A fáradt vándorokat este kiváló vacsora várta a Dr. Jakab Antal házban, mely egyházi panzió és konferencia teremmel is rendelkezik. Ebben a csodálatos épületben volt az éjjeli szállás is, ahol 2019-ben a pápa is ebédelt és ebéd után megpihent. Vacsora után egy könnyed esti séta során a túra résztvevői esti városnézés során csodálták meg a kivilágított Csíkszeredát. A séta végén  azt a központi teret is érintették, a főispánság (prefektúra) előtt, ahol minden évben, húsvét reggelén több százan sorban és csendes imával várják, hogy a papok megszenteljék a kosárban hozott húsvéti eledeleket.

A másnapi úticél az ezeeréves határ, Gyimesbükk volt. Az álomszerű szépségű völgyben a Magyar Királyság egykori határán álló Rákoczi várat, valamint a vasúti őrházat látogatták meg, megtekintve egyúttal a magánmúzeumot és a kápolnát is, ahol pünkösdvasárnap az oda vonattal érkező zarándokok szentmisét hallgatnak.  A vár tetejéről csodálatos a kilátás, gyönyörűen látszik minden völgy, a hegy lábától kezdődő Moldva és egyben Románia.

A múzeum lenyűgöző gyűjteményét Bilibok Tibor, a tulajdonos fia mutatta be, nagy tudással és pátosszal mesélve el a tárgyak és a hely történetét. A szép élményekkel teli, mindenki lelkében maradandó pozitív nyomot hagyó út, mely jóval több volt mint egyszerű kirándulás, a Nagyváradra vezető eseménytelen és szerencsés hazaúttal zárult.

Facebook
Érintő hírportál