Tisztújítás a Néppárt biharpüspöki szervezetében

November 19-én, vasárnap tartotta tisztújító gyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt biharpüspöki alapszervezete. A gyűlésen részt vett Csomortányi István, a Néppárt országos elnöke, Zatykó Gyula, Partium régióért felelős alelnök, Habinyák István, a párt Bihar megyei elnöke, valamint Moldován Gellért Lajos, a párt nagyváradi alapszervezetének elnöke.

Az egyik legrövidebb működési időre visszatekintő alapszervezet tavaly júliusi megalalulása óta az egyik legaktívabbnak bizonyult, elkötelezett tagjai nagyon sokat dolgoztak úgy a választási kampányban, mint a párt és civil szervezetek különféle eseményein, mint például a Szent László napok, ezért köszönet illeti őket – hangzott el. Az általános politikai helyzetértékelésen túl a jelenlevők kitértek Biharpüspöki jelenlegi helyzetére is. Elhangzott: bár Biharpüspöki 1956-os Váradhoz csatolása óta évtizedeken át mostohagyerekként volt kezelve, ez az elmúlt években változni látszik, fokozatos javulás figyelhető meg e tekintetben. Bár még sokat kell tenni a teljes felzárkozásért, hogy a biharüspöki lakosok a városi lét pozitívumait érzékelhessék elsősorban, de elkötelezett és kitartó munkával ez lehetséges.

A gyűlés résztvevői ezt követően megejtették a tisztújítási procedúrát, melynek eredményeképpen az alapszervezet új elnöke Pap Enikő lett, akinek munkáját a jövőben Gyurcsik Magda alelnökként segíti majd. A gyűlés jó hangulatban, kötetlen beszélgetéssel zárult.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete

Facebook
Érintő hírportál