Több százezer eurós kárt okozhattak Székelyhídnak egy ingatlanügylettel

Több helyi tanácsi határozattal nagyjából 380 000 eurós kárt okozhatott a Béres Csaba (RMDSZ) vezette önkormányzat az érmelléki kisváros, Székelyhíd költségvetésének – írja a Bihoreanul.  A város a polgármester nyomására egy értékes telket mélyen áron alul adott el Kaszoni Elek-Csongornak, majd pedig megvásárolt egy a Kaszoni tulajdonában levő jóval kisebb értékű területet, így az üzletember szinte ingyen jutott hozzá a volt bútorgyár telkéhez. A tranzakcióról „természetesen” elfelejtették a város polgárainak véleményét kikérni, mint ahogyan a már megszületett határozatok sem nyilvánosak, azok nem találhatóak meg Székelyhíd – egyébként kizárólag román nyelvű – weboldalán sem.

A román sajtó (hiszen sem a Bihari Napló sem az Ér hangja médiacsoport nem számolt be az ügyről) figyelmét Boros Dávid, független önkormányzati képviselő hívta fel az ügyre. Elmondása szerint még áprilisban egy olyan határozattervezetről kellet volna szavazniuk, melynek értelmében a város tulajdonában levő, a létavértesi határátkelő felé vezető út mellett található 37.509 négyzetméteres közművesített  telket elcserélnék egy 41.800 négyzetméteres területre, mely a Petőfi Sándor Elméleti Liceum háta mögött található, és Kaszoni Elek-Csongor tulajdona.

A Kaszoni-féle telek helyrajza

Bár a két területet értékük szempontjából nem lehet egy lapon emlegetni, a székelyhídi önkormányzatnak dolgozó „független” értékbecslő, Haier Magdolna mindkét területet csaknem azonos értékűnek mondta ki szakvéleményében. Tette ezt annak ellenére, hogy a volt bútorgyár épületének (melyet Kaszoni birtokol) is helyet adó telken más épületek is találhatóak, valamint amellett, hogy teljes mértékben közművesítve van, több vállalkozás is működik területén, míg a másik terület egy lehetetlen alakú vizenyős legelő, melynek csupán az ad némi értéket, hogy a középiskola közelében található.

Ami az egyiknek 12, a másiknak 3,2

Az eladást célzó áprilisi határozattervezet nem is ment át, mert az egyik RMDSZ-es önkormányzati képviselő, Nagy Attila nem szavazta meg a kétharmados többséget igénylő elképzelést, arra hivatkozva, hogy ő maga 12 és 15 euró  közötti négyzetméterenkénti áron vásárolt a volt bútorgyár közelében területet, így a szakértő által megállapított 3,2 eurós négyzetméterenkénti ár teljesen irreális. A terület valós ára nagyjából 500 000 euró lenne, szemben a „szakértő” által megállapított 120.028 eurós összeggel, a tranzakción tehát 380 000 eurót bukott volna a város költségvetése.

Béres Csaba, Székelyhíd RMDSZ-es polgármestere

Béres Csaba, és a közeli barátjaként emlegetett idősebb Kaszoni Elek (fia, Kaszoni Elek-Csongor csupán a stróman szerepét tölti be az ügyben) ugyanakkor nem adta fel, így az önkormányzat már májusban újabb értékbecslési feladattal bízta meg – nyilván az adófizetők pénzéből – a már említett Haier Magdolnát, aki ezúttal kicsit jobban megnyomta a ceruzát, és 3,2 helyett 3,4 euró per négyzetméteres értéket állapított meg a szóban forgó területre, ezzel 120.028-ről 127.530 euróra emelve a telek becsült értékét, ami viszont még mindig igen messze van annak reális, nagyjából félmillió eurós értékétől. Az újabb fel vagy inkább leértékelés után Béres Csaba már május harmadikán újabb határozattervezetet tett le az asztalra, melynek értelmében eladják a területet Kaszoninak, és amely tervezetet ezúttal az összes RMDSZ-es képviselő, beleértve Nagy Atillát is, megszavazott. Ez utóbbi arra hivatkozott, hogy nem akart kilógni a sorból, miután előzőleg frakciótársaival „megbeszélték” a dolgot … Ugyanakkor az értékes telek elkótyavetyélése mellett szavazott a helyi szinten elméletileg ellenzékben levő PNL két képviselője is, így a kezdeményezés kényelmes többséget kapott.

A volt bútorgyár épületének is helyet adó értékes telek

Mindenkinek ami jár

A kör október 26-án zárult be  amikor is egy újabb tanácsi határozattal zöld utat kapott Kaszoni félreeső telkének megvásárlása 125.400 eurós áron. Így látszólag az önkormányzat nyert nagyjából 2000 eurót a telkek kierőszakolt cseréjén, valójában pedig mintegy 350 -380 000 eurótol esett el a város kasszája, nem beszélve a kétszeri értékbecslés ablakon kidobott, közpénzből kifizetett áráról.

A Bihoreanul érdeklődésére sem az ilyenkor elérhetetlen Béres Csaba, sem pedig az üggyel nagyon jól járó vállalkozó, Kaszoni Elek sem reagált érdemben, nyilván úgy gondolva, hogy a sokmilliós, komoly törvényességi kérdéseket felvető tranzakció miért is érdekelhetné a székelyhídiakat? Elvégre a városban minden égető kérdés megoldódott már régen, belefér a régi haverok támogatása is közpénzből..

 

Facebook
Érintő hírportál