Trianonra emlékeztek Nagyváradon

Trianonra emlékeztek Nagyváradon

Történelmi előadásokkal, és két kórus fellépésével emlékeztek meg a nagyváradi magyarok a trianoni diktátum 99. évfordulójáról a Partiumi Keresztény Egyetem épületében, a Magyar Polgári Egyesület (MPE) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében.

A Polgári Esték elnevezésű eseménysorozatba illeszkedő megemlékezésen Nagy József Barna, az MPE elnöke köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy a 99 évvel ezelőtti diktátum – bár sokan szerették volna – nem jelentette Magyarország és a magyar nemzet végét, hiszen soha nem volt olyan egységes a nemzet, mint most, amikor újra magyar állampolgársága van az elszakított területen élő magyaroknak és amikor azt érezhetjük a Kárpát-medencében, hogy végre összetartozunk.

A rövid köszöntő után Szidiropulosz Archimédesz történész, a Trianoni Szemle című folyóirat szerkesztője 1918-tól Trianonig című rövid történelmi visszatekintés keretében idézte fel a trianoni diktátumhoz vezető utat. Őt követte Domonkos László az ismert irodalmár, szerkesztő, aki Nem csak a Székely Hadosztály – A megszállókkal szembeni ellenállás című előadásában a Kárpát-medencei magyarság fegyveres és civil ellenállási kísérleteit ismertette az adott időszakban. Végül, de nem utolsó sorban Medvigy Endre irodalomtörténész a magyar irodalom Trianonra adott válaszát mutatta be a közönségnek, Trianon és a nemzeti fájdalom az irodalomban című értekezésében. Medvigy Endre röviden kitért családja nagyváradi gyökereire is, – a Medvigy család ismert patikus dinasztia volt Nagyváradon – illetve arra, hogyan érintette a család három nemzedékét a trianoni diktátum.

Az előadásokat követően a Nagyváradi Asszonykórust hallgathatták meg a jelen lévők, majd a Váradi Dalnokok férfi kórusa Trianon 100 című versekből, katonadalokból, hazafias dalokból összeállított műsorát hallgathatták meg. A verseket Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke adta elő. A lendületes, magas színvonalú műsort vastapssal jutalmazta az értő közönség.

Az esemény résztvevői ezek után az Egyetem belső udvarára vonultak, ahol is a szervezők egy, a történelmi Magyarországot ábrázoló térképet raktak ki mécsesekből, belsejében Trianon felirattal. A látvány könnyen felidézhetővé és befogadhatóvá tette a magyarság óriási veszteségét, ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy Trianon hatásaiban mai napig velünk él. A megemlékezést az egyetem falán található Trianon-emléktábla megkoszorúzása követte, a kegyelet és az soha nem feledés jelét Nagy József Barna, az MPE elnöke helyezte el, minden megjelent nevében.

A felemelő és megható esemény záróakkordjaként a mintegy száz megemlékező közösen elénekelte a magyar és a székely himnuszt, melyek erőt és hitet sugározva szálltak a nagyváradi éjszakában. További képek itt.

Facebook
Érintő hírportál