Véget ért a mezőgazdasági összeírás első szakasza

Befejeződött a 2020-as mezőgazdasági összeírás első üteme Bihar megyében, vagyis minden olyan területet felleltároztak, ahol mezőgazdasági tevékenység zajlik. Az akció május 10-én kezdődött és a határidő előtt egy héttel lezárult – tudatta sajtóközleményében a prefektúra. Premierként táblagépekre feltöltött elektronikus kérdőíveket használtak. Bihar megyében az összeírásban együttműködött a mezőgazdasági igazgatóság, a statisztikai hivatal, a 101 önkormányzat és 750 számlálóbiztos. A kampány ezután az adatok jóváhagyásával, összehasonlításával, összegzésével és feldolgozásával folytatódik, a végső eredményekre 2022 decemberéig kell várni.

A népszámlálás és a lakások számbavétele országos szinten a digitális kerületi felosztás szakaszánál tart, ami azt jelenti, hogy ellenőrzik, mennyire aktuálisak még a korábbi utcaszámok és elnevezések. Ezek pontosságát aztán szeptembertől kezdve helyszíni terepszemlékkel is megerősítik majd.

[Forrás: erdon.ro]

Facebook
Érintő hírportál