Virágokkal szépítették meg Bethlen fejedelem nagyváradi szobrát

A Magyar Polgári Egyesület és a Nagyváradi Városszépítő Egylet tagjai idén is virágokat ültettetek Bethlen Gábor fejedelem nagyváradi szobra köré.

Bethlen Gábor nagyváradi szobrát Kós András szobrász (Kós Károly fia) készítette el még 1941-ben, de a történelem viharai miatt csak 2003-ban avatták fel a nagyváradi Petőfi parkban. Az avatáson akkor jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is. A szoborállítás kezdeményezője Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület akkori püspöke volt. A szobor környékét immár hosszú évek óta önkéntes munkával, virágok ültetésével teszik szebbé az említett egyesületek tagjai.

A virágültetésnél családjával együtt jelen levő Csomortányi István, az EMSZ ügyvezető elnöke emlékeztetett: Nagyváradon – a korábbi gyakorlat szerint – vissza kell állítani a Főkertészi Hivatalt. „Az idősebbek még emlékezhetnek rá, számunkra sajnos már csupán a képeslapok mutatják, hogy Szent László városa a 60-as 70-es években a virágok városa volt. Ezt az állapotot kell visszaállítani a Főkertészi Hivatal újra felállításával, erről a tervről pedig nem vagyunk hajlandóak lemondani” – szögezte le.
A Bethlen szobornál elültetett virágok egy részét  immár „hagyományosan” Füzesi József bihardiószegi virágkertész ajánlotta fel a nemes cél érdekében.
Facebook
Érintő hírportál