Virágos, gondozott zöldövezetekkel teli Nagyváradot szeretne az EMSZ

Az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke, Csomortányi István tartott sajtótájékoztatót június 22-én, csütörtökön a a nagyváradi Széchenyi-téri Ady Endre-szobor szomszédságában, amelyen a Virágos Várad elnevezésű városszépítő kezdeményezéssel kapcsolatos eddigi lépéseket, és a terveket ismertette.

Csomortányi István, reményét fejezte ki, hogy a kezdeményezés népszerű lesz és hozzá fog járulni a város képének pozitív változásához. Elhangzott, hogy a városban zajló nagyszámú közművesítési munkálatok lassan a végükhöz közelednek, ezért itt az ideje annak, hogy a város több figyelmet fordítson arra, hogy a közterületek, zöld övezetek visszaidézzék Nagyváradnak a 60-as, 70-es évekbeli képét, melyet napjaink városlakói legfeljebb a fényképekről vagy képeslapokról ismerhetnek, és amikor valamennyi városi zöld övezet karban volt tartva, virágágyásokkal volt benépesítve.

„Már évek óta kísérletezünk azzal, hogy egy-egy helyszínen önkéntes módon virágágyásokat létesítsünk. Hosszú évek óta Bethlen Gábor fejedelem Petőfi parkban elhelyezett szobra körül mi tartjuk karban a zöld övezetet. Idén már az Ady Endre-szobor körüli zöld övezetet is mi ültettük be virágokkal. A jövő héten a Barátok temploma Sal Ferenc (Dunării) utcai bejáratánál, az ifj. Rimanóczy Kálmán-szobornál, valamint a közút melletti zöld övezetbe is virágokat fogunk ültetni, erre már az engedélyt is megkaptuk” – részletezte az ügyvezető elnök. A tervek szerint utóbbi helyszínen június 27-én, kedd délután öt órától szervezik meg a virágültetést.

Csomortányi az eddigi tevékenységet ismertetve elmondta: A Virágos Várad kezdeményezés részeként eddig körülbelül 500 virágpalántát ültettek el, és még 2000 vár kiültetésre. Ennek egy része a Barátok temploma mellett levő elhanyagolt zöld övezetbe kerül majd. A közeljövőben pedig a városháza mellett, a Sebes-Körös partján a Vágó-féle oszlopsor tetején levő, eddig kihasználatlan virágládákat is szeretnék benépesítik virágokkal. „Ezekre az ültetési akciókra is várjuk az érdeklődőket, mindazokat, akik szeretnék Váradot virágokkal megszépíteni. Az ültetések időpontját a sajtóban és a közösségi médiában is meghirdetjük” – hangzott el. A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy virágültetésre, talajlazításra alkalmas kerti szerszámokkal érkezzenek.

A hosszú távú célok közt az ügyvezető elnök megemlítette, hogy a következő szezonban több tízezer virágpalántát szeretnének elültetni a város közterein. „A városszépítési tevékenységünkhöz nem kértük a város segítségét, hanem az civil összefogás eredménye. Segítséget nyújt az Érmelléki Gazdák Egyesülete, a Nagyváradi Városszépítő Egylet, valamint több nagylelkű adományozó, köztük Füzesi József bihardiószegi virágkertész, aki nagyon sok tanáccsal és palántával látott el minket” – mondta el Csomortányi.

Ezzel a tevékenységgell a város szépítése mellett szeretnék felhívni az önkormányzat figyelmét is, hogy a lakosok igénylik a szép környezetet, és arra is van esély, hogy ha civilek is részt vesznek a virágültetéseken, akkor talán a lakosság is jobban vigyáz majd ezekre az ágyásokra. Újságírói kérdésre reagálva elmondta, hogy a palánták elültetése a kisebb probléma, ennél nagyobb gond a zöldövezetek további gondozása. „A hasznos az lenne, ha mindegyik helyszínen egy-egy civil csoport vállalná, hogy a továbbiakban gondozza az adott virágágyást, ebben pedig a polgármesteri hivatal segítségére is számítunk, hiszen ez elég nagy anyagi megterhelés lenne. Egyébként megfigyelhető, hogy az önkormányzat az utóbbi időben egyre érzékenyebb erre a problémára, hiszen nemrég helyeztek ki számos virágkompozíciót a városközpontba” –összegzett Csomortányi István.

Facebook
Érintő hírportál